Alig ér véget a 9. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, máris műsoron a Fesztivál Plussz a Fővárosi Nagycirkuszban.
A Fesztivál Plussz látványos nemzetközi műsorral örvendezteti meg azokat, akik lemaradtak a Nemzetközi Cirkuszfesztiválról. A plakáton látható Natalie Enterline igazi világsztár. Az amerikai batonforgató gyermekként táncolni tanult szülei iskolájában, majd New Yorkban. A nyolcvanas években találkozott a legendás zsonglőrrel, Francis Brunn-nel, akinek évtizedeken át partnere volt. Natalie Enterline a világ leghíresebb varieté színházaiban és cirkuszaiban lépett fel a már védjegyévé vált kellékeivel: a piros kalappal és a sétapálcával.
Mesebeli világot teremt Nataly és Andrey Shirokaloff előadása, amely a 4. Moszkvai Cirkuszfesztivál arany díját nyerte el 2009-ben. A régi kastély romjai című produkció egy végtelen szerelem történetét meséli el látványos elemekkel, párducokkal és tigrisekkel.
A Fesztivál Plussz című előadás nézői nevethetnek bohóctréfákon, izgulhatnak az akrobaták mutatványain, ámulhatnak a zsonglőrök gyorsaságán.
A Fesztivál Plussz című előadás február 11-től március 11-ig látható a Fővárosi Nagycirkuszban.
Ez a rendezvény még nem regisztrált webportálunkon, ezért bővebb szervezői, kapcsolati adat és részletes program nem jeleníthető meg.
A regisztráció feltételeiről a FESZTIVÁLOKNAK menüben olvashat!
Utazási információk, szálláshelyek, hotelek a Tourinfo.hu -n. www.tourinfo.hu
SZINHAZ.EU - színházi programokkal...
Havi hírlevelünket minden hónap elején 17198 e-mail címre küldjük ki.
"Farsangi rögtönzések" improvizációs fesztiválja, IV. Szegedi Sárkányhajó Fesztivál, MAGYAR KERT, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum programjai, SZŐLÉSZET ÉS PINCÉSZET, Ünnepi hangverseny Mendelssohn születésének 200. évfordulójára, "Adventtől újévig", "Apák-Napi" Fogathajtó verseny, "Az Óperenciás tengeren innen” Mese Fesztivál, "Bozsolé Napok" , "Bukovinai Találkozások" XXIII. Nemzetközi Folklórfesztivál, "C" kategóriás Fogathajtó Verseny, "Hagyományok nyomdokán" Télbúcsúztató Disznóvágás, "Hidi-napok" 2012, "Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedője" Nemzetközi Döntő, "KUN ÖSSZEFOGÁS" Konzorcium , "Nagyi pogácsája" regionális nyugdíjas találkozó, "Öngondoskodó települések" - Testvértelepülési hálózatnyitó fesztivál, "Pontyfogó" Verseny, "Sárkányi Őrület Délben", "Sebestyén Ádám" Székely Mesemondó Verseny, "Süllőfogó" Verseny, "Szülőföldem" - nemzetközi képzőművészeti pályázat 5-18 éves korig, "Újra forog a körhinta", "Ünnepváró" Adventtől-Karácsonyig, Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál, Őszentsége, a XIV. Dalai Láma látogatása Budapesten , Őszi Szolnoki Művészeti Hetek , Őszi Szüneti Napok, 10 éves a kapuvári néptánciskola - jubileumi ünnepségsorozat, 11. Szigetközi Lovas találkozó, 11. VinAgora Nemzetközi Borverseny, 12. Harley-Davidson Open Road Fest, 13. Szolnoki Gulyásfesztivál, 13. Veszprémi Játékok - Gyerek Sziget, 14. Szolnoki Gulyásfesztivál, 15. Országos Mikulás Fesztivál, 16. Bajai Halfőző Fesztivál, 16. KARASNA FESZTIVÁL, 17. KARASNA ÖBÖL-FESZTIVÁL, 18. Tavaszköszöntő , 1848. március 15-re emlékezünk, 19. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál, 1956-os megemlékezés, 1956-ra emlékezünk, 2. Győri Kertészeti Napok, 2. Világ Interkulturális Fesztivál, 20. Budavári Borfesztivál, 21. Nemzetközi Kamionos Country Találkozó, 22. Nemzetközi Kamionos Country Találkozó, 24. Tavaszi Emlékhadjárat, 3. VinAgora Borgála, 31. Nemzetközi Folklórnapok – Sárvár, 32. Nemzetközi Folklórnapok, 36. Budafok-Tétényi Művészeti Fesztiválsorozat, 40 halász emléknap, 40 halász emléknap - a balatoni halászok napja, 43. Kékszalag, 5 éves a Gödör Klub , 5. Bátori Vigasságok, 5. DESZKA - Kortárs Magyar Drámák Fesztiválja, 5. Jubileumi Retro Szilveszter a Bakelitben!, 5. Tavaszi Játékok Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Fesztivál, 50 éves a BBS, 600 éves a Simon Júdás Vásár , 7. Kiscsőszi Pajtafesztivál, 7. Nemzetközi Molnártalálkozó, 7. Tér-Film-Zene Fesztivál Országszerte, 81. Ünnepi Könyvhét és 9. Gyermekkönyvnapok, 9. Stagediving Fesztivál, A Dob Ünnepe, A Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete programja, A Magyar Jazz Ünnepe, A Magyar Költészet Napja a Ferencvárosban, A Magyar Költészet Napjára… , A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar programjai, A SZÉPSÉG ÉS EGÉSZSÉG SZIGETE, A Tájház Napja, A TÁNC Fesztiválja, A virágzás napjai, A Zene Ünnepe, A38 Hajó programjai, Aba-Novák Kulturális Központ Programjai, Abaújszántó Programjai, Abaújszántói Emlékünnepség, ABBAWORLD Kiállítás, Acsai Gancafesztivál, Advent 2009 a Néprajzi Múzeumban, Advent és szilveszter Szentendrén, Advent Győrben - Téli Fesztivál 2011, Advent I. vasárnapja, Advent II. vasárnapja - Ünnepi köszöntő, kulturális műsor és gyertyagyújtás a város adventi koszorújánál, Advent karácsonyi ételekkel, Advent túra Balatonkenese / Advent hike in Balatonkenese, Adventi családi nyitott nap kézműves foglalkozásokkal., Adventi Gyertyagyújtás, Adventi Gyertyagyújtás – első gyertya, Adventi Gyertyagyújtás – negyedik gyertya, Adventi hangverseny, Adventi Hangverseny – Szeretetvendégség, Adventi hétvége, Adventi Hétvégék, Adventi hétvégék – I. Adventi gyertyagyújtás, Adventi hétvégék – II. Adventi gyertyagyújtás, Adventi hétvégék – III. Adventi gyertyagyújtás, Adventi hétvégék – Városkarácsony, IV. adventi gyertyagyújtás, Adventi Játszóház, Adventi Karácsonyi Hétvégék, Adventi Kastélynapok, Adventi készülődés, Adventi készülődés meglepetés előadásokkal, Adventi kézműves foglalkozások , Adventi Koncert, ADVENTI KOSZORÚKÉSZÍTÉS, Adventi Napok - Mindenki Mikulása, Adventi pajtavásár, Adventi ünnepségsorozat, Adventi Vasárnapi ünnepség, Adventi Vásár , Adventi Vásár a Bazilikánál, Adventi zenés vasárnapok, Afrika Fesztivál, After Crying zenekar koncertje, Aggteleki Nemzeti Park programjai, Aggteleki-Jósvafői Hagyományőrző és Művészeti Napok, Agora Fesztivál, Agria Nemzetközi Folk Dance Fesztivál , Agria Nemzetközi Néptánctalálkozó, Agria Nyári Játékok, AGRO+MASHEXPO - Nemzetközi mezőgazdasági kiállítás, AGROCK Fesztivál , Ajaki Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztivál, Akli MajorPiac- heti, helyi termelői piac, Alkotótábor, Almavirág Fesztivál, Alterába Fesztivál, AlterRába Fesztivál, Aluljáró Fesztivál, Amatőr Sárkányhajó Bajnokság, Amatőr Fogathajtók Szabadidős Versenye, Amerika Fesztivál, András napi disznótoros ételek, Angyalföldi Utcabál, Angyalok erdeje, Anjou-napok, Anna napi búcsú Kiskassán, Anna-napi búcsú, Anno Filmklub - tolerancia évad, Antonio Marquez Flamenco Társulatának műsora, Anyák napi játszóház a Siklósi Térségi Könyvtárban, Anyák Napja, Aqua World Castrol Cup, Arab Lovak Fesztiválja és Shagya Arab Európai Championatus, Aradi vértanúk gyásznapja, Aranybogrács főzőverseny, Aranybulla Művészeti Napok, Aranykagyló Fesztivál, Aratás, egyéb nyári munkák, Arató ünnep, ARATÓNAP, Aratónap a Szalma-Kincs-Tárban , Aratónap és Kárpát-medencei Nemzetiségek Találkozója, Aratónap Kunhegyesen, Aratónap Mohácson, Aratóünnep, aratóbál Mártélyon, ARC Plakát kiállítás , Artkatakomba programjai, Assa-DiVi rendezvények, Asszonybál, Augusztus 20-ai rendezvény, kitüntetési ünnepség, Augusztus 20-i ünnepi szabadtéri szentmise és kenyérszentelés, Augusztus 20-i Ünnepség, Augusztus 20-i ünnepségek, Augusztus 20. a Pannonhalmi Főapátságban, AUTOMOBIL - AUTOTECHNIKA - Nemzetközi járműipari szakkiállítás, Autómentes Nap - Critical Mass, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alkalmából, AZ 1956-OS MEGEMLÉKEZÉS, Az Apolló Mozi műsora, Az Aradi Hősökre emlékezünk, Az irodalom idegenforgalma - Márton László író, műfordító előadása, AZK-Nyáréjfesztivál, Ádventi készülődés, Ádventi kézműves foglalkozás, Ágyúgolyófutam, Államalapítás ünnepe, ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN KIRÁLY - Új KENYÉR ÜNNEPE , Államalapító Szent István Napi rendezvények, Állami ünnep, Áporkai falunapok, Árokszállási Nyár 2012, Árokszállási Téli Esték, ÁSVÁNYBÖRZE Debrecenben, Átjáró Fesztivál, Badacsonyi Borhetek, Badacsonyi Napforduló - Tűzön Vízen át, Badacsonyi programok, Badacsonyi Rózsakő Fesztivál, Badacsonyi Szüret, Badacsonyi Szüret 2010., Bakelit Multi Art Center programjai, Bakonybéli Nyármarasztaló, Bakonyi Amatőr Népművészeti Fesztivál, Balassagyarmati Amatőr Rock Fesztivál, Balaton Bike Fest, Balaton Boat Show, Balaton Filmfesztivál, Balaton Regatta 2011., BALATON-ÁTÚSZÁS, Balatonalmádi Pálinka Fesztivál , BalaTONE Fesztivál, Balatonfüredi bornapok, Balatongyöröki Borfesztivál, Balatongyöröki programok, Balatoni Borok Fesztiválja, Balatoni Évadzáró Vitorlás Verseny, Balatoni hal –és borünnep és Sárkányhajó bajnokság, Balatoni Nemzetközi Tojásfesztivál, Balatoni Szél 2005 - Tavaszi Fesztivál, Balatonlellei Juliális 2007, Balatonlellei programok, Balatonszárszói programok, Barátúri búcsú, BAROKK - ROMANTIKUS ZENEI ESTEK, Bartakovics Béla Művelődési Központ Eseményei, Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny, Bartók Fesztivál, Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok 2010, Bábsziget a Vaskakassal, Bálint nap, Bányásznap, Behajtási Ünnep - Pásztoradvent, Behajtási Ünnep – Pásztoradvent, Behajtási ünnep – Pásztoradvent 2010, Békefi Antal Népzenei Találkozó, Békéscsabai Tavaszi Fesztivál, Békési Utcazene Találkozó, BELSŐ VILÁGUNK MÁGIKUS KÉPEI - Mandala kiállítás, Benedek Elek születésnapja alkalmából mesedélután a könyvtárban., Benedek napi vízszentelés, BENKÓ DIXIELAND BAND, Beregei bégető nap Tiszakerecsenben, Beregszászi Napok, Beregszászi Nemzetközi Borfesztivál, Berlebaszkej Banos Gasztronómiai Fesztivál , Betakarítási Ünnep, Betyártoborzó, Biatorbágyi Napok, Bikácsi Szüreti Fesztivál, Bikini szuperkoncert, BINDER KÁROLY SZERZŐI ESTJE, Bio napok a Rácz-tanyán, BIO-FIT Center - ELŐADÁS, Bivalyfesztivál, BLOOMSDAY, Blues - Rock Fesztivál, Bobby McFerrin Koncert, Bocskai Néptánc-együttes 60 éves Jubileumi Gálaműsor, Bogácsi Mozgolódós Hétvége, Bográcsos Fesztivál – Falunap, Bohócjárási bál Mihályiban (azt követő hét húshagyó keddjén a szokás felelevenítése), Böllérújév, Böllérverseny, bor, gasztronómiai rendezvény, Bor-Zsongás , Borászbál, Borbarangolás Badacsonyban 2012., Borbála nap , Bordal Világfesztivál, Bordányi Kultúra Napja, Borfesztivál, Borfesztivál a Vadkerti-tónál, Borfujtó Szent Márton-nap, Bornap, Bornapok, Borsodi Fonó - Nemzetközi Folklórfesztivál, Borsodi Fonó Nemzetközi Folklórfesztivál és Diósgyőri Népművészeti Vásárfesztivál, Borszentelés, Borszerda, Borszűrő Szent Mihály- Szüret, Iparosok Napja, Borünnep , Borünnep a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban , Borvacsora az Öreg Tanyacsárdában az egyik híres villányi pincészet borainak kóstolójával, Borverseny , Borverseny kelebiai és környékbeli termelők részvételével, Borzsongás, Borzsongás Tolcsván , Bőszénfai napok , Boszorkány-Ünnep , Botondoló Majális, Bringaexpo, Búcsú, Búcsú a Képecskéhez, Búcsúbál, BÚCSÚI ERZSÉBET BÁL, Búcsuvásár, BúcsúZoo Hajoo, Buda Eliberata, BudaFest - Nyári Zenei Fesztivál, Budaörsi Passió, Budapest Blues Festival, Budapest Blues Legends Fesztivál , BUDAPEST BOAT SHOW - Nemzetközi hajókiállítás, Budapest Fringe Fesztivál, BUDAPEST MOTOR FESZTIVÁL, Budapest Nemzetközi Műalkotás és Koncertfesztivál, Budapest Parádé, BUDAPEST VILÁG FOLK FESZTIVÁL, Budapesti Őszi Fesztivál, Budapesti Barokk Fesztivál, Budapesti Karácsony, Budapesti Karácsonyi Vásár, Budapesti Mahler-ünnep, Budapesti Majális, Budapesti Nemzetközi Ásványbörze és Ékszerkiállítás, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV), Budapesti Nyári Fesztivál 2012, Budapesti Operabál 2011, Budapesti Régi Zenei Fórum, Budapesti Tavaszi Fesztivál 2012, Budapesti Tánc és Performance Fesztivál, Budapesti Téli Fesztivál, Budapesti Urbanisztikai Majális, Budapesti Veterán Vásár, Budapesti Zenei Hetek, Budavári Mézesnapok, Buddha Kemping, BuddhaFeszt kiállítás, BÚÉK SZILVESZTERI Hétvége ÓÉV búcsúztató Disznótorossal és Mulatós Bulival, Bugyi nagyközség programjai, Bujáki Vasárnap, Bükfürdői Gyógy-Bornapok, Bükkaljai Borfesztivál és Nemzetközi Borverseny, Bükkaljai Borfesztivál, bogácsi borok és ételek fesztiválja, Buncek Fesztivál és Káposztaétkek Főzőversenye Tarany, BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, BUSINESS TRAVEL SHOW - Céges utazások kiállítása, Busójárás, Busójárás – Mohács, Campus Fesztivál, Castrol Junior Cup focibajnokság, Cegléd Város Önkormányzatának Majálisa, Ceglédi Laska-és Borfesztivál , Ceglédi rendezvények, Chefparade Film és Gasztroklub, CIN-KE filmklub, CinePécs - Német Filmhét, CIO 2011, Citerás találkozó, Civil szervezetek főzőversenye, Civilek Napja, Coca-Cola Beach House, Coke Club, Color-Sound Koncert, CONSTRUMA - Nemzetközi építőipari szakkiállítás, Country Fesztivál, Critical Road Balaton, Crumerum Fesztivál, Csabagyöngye Szüreti Mulatság és Boldogságbetakarító Ünnep, Csabai Farsang, Csabai Kolbászfesztivál, Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé, Csajkovszkij-maraton, Családi Húsvét, Családi játszóház és múzeumi bolhapiac, Családi Majális, Családi Nap, Családi Nap a Szépművészeti Múzeumban, Családi randevú a Feneketlen-tónál, Családi tavaszköszöntés és ünnepi megemlékezés az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, Csaroda- parti népművészeti fesztivál Csarodán , Csaronda Parti Népművészeti Fesztivál, Csepregi Gyula és Rátonyi Róbert DUÓ LEMEZBEMUTATÓ, Cserépi lovas-, bor- és gasztronómiai versenyek, Cseresznyefesztivál, Cseresznyevirág-ünnep, Cseszi Rock Blues Fesztivál, Cseszneki Nyár, Csetényi Falunap, Csicsó Tavaszi Búcsú , Csicsói Őszi Búcsú , Csillagos nárcisz túra, Csirkepaprikás Fesztivál, Csodabogarak Fesztiválja, Csökmői Nemzetközi Népművészeti Tábor , Csokoládétúrák, Csömöri programok, Csopaki Szüret, Csónaktúra, Csűrdöngölő, Csűrdöngölő – Füzéri Hagyományőrző Napok , Csűrdöngölő-Füzéri Hagyományőrző Napok, Csűrfesztivál, Cucorkás Bál, d'Watt Nemzetközi Kortárstánc és Cirkusz Találkozó, Dalostalálkozó, DAMF Nemzetiségi néptánc verseny , Danu Pap/nője Iskola, Daróci Kenderes Napok, Daruünnep, Debreceni Borkarnevál, Debreceni Cívis Korzó, Debreceni Irodalmi Napok, Debreceni Jazznapok , Debreceni Pulykanapok, Debreceni Tavaszi Fesztivál, Debreceni Virágkarnevál, Decemberi ünnepkör, Deep Purple koncert, Dél-Cserháti Bormustra 2012, Dél-pest megyei virágvásár és gasztronómiai fesztivál, Délegyházi Tökfesztivál, Délpont Lakodalmas Magyar, Délpont Lakodalmas Sokac, Délpont Lakodalmas Sváb, Deseda Feszt, Diákok Szemináriuma és Konferenciája Magyarországon, Díjlovagló Világkupa, Dinnyefesztivál, Dinnyenap, DióFesztivál, Diófesztivál Fertőhomok, Diósgyõri Ady Endre Kulturális Központ programjai, Díszmadár - Galamb és baromfi kiállítás, Disznóölés a Szilasi Tájház portáján, Disznóőlés Gulácson, Disznóölő Szent András , Disznótor látványkonyhával , Disznótor látványkonyhával, lovasbemutatóval és kocsikázással az Új Tanyacsárdában, Disznótoros és Pálinkafesztivál, Disznótoros ételek az Öreg Tanyacsárdában , Disznóvágás, DIXI-GIPSY LAND, DNS napok, Dobosok Farsangja, Dobozi Advent , Dobünnep, Dóm Téri Advent, Dóry József Országos Nótaverseny / folklór rendezvény, Dresch koncert az Agárdi Pálinkafőzdében, Duna Karnevál, Duna Party, Duna-Tisza közi Agrár Expo 2011, Duna-Tisza menti Halász Fesztivál Keszegölő, Dunahíd Folklór Fesztivál – Dunaföldvár-Szekszárd-Bátaszék, Dunai Mosás, Dunamenti Regionális Fesztivál - Ki Mit Tud?, DunapArt Fesztivál, Dunaparti Vigasságok, Dunavarsányi Napok, Dunántúli Amatőr Művészeti Fesztivál, Dürer Őszi Fesztivál, East European Street Legal Challenge, Ecsedi-láp Fesztivál, Éden -i gyalogtúra, EFOTT 2011, Eger Rallye, EGER ÜNNEPE, Egerszeg búcsú, Egészséghét, Egri borok az Akadémián, Egy falu az országban - Átány kiállítás, Egyházmegyei Énekkari Találkozó, Együtt a Kárpát-medencében, Ehető és gyógynövényeink, Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál, EL Fesztivál , ELECTROcom - Nemzetközi elektronikai szakkiállítás, életREklám 2011 – Európaiak vagyunk!?, ELSŐ SOPRONI KÖNYVÜNNEP, Emergeandsee Fesztivál, Emese Udvarházi Napok, Emlékverseny", Emmausz – Húsvéthétfői vigasságok a bólyi pincefaluban, Energia növények – Zöld tetők – szakmai tanácskozás és testvér települési találkozó, Eperfesztivál, Eperfesztivál az Öreg Tanyacsárdánál, Építészeti Fesztivál, Erdőbényei Hetedhét Pásztortüzek , Értelmileg Sérült Alkotók Országos Kulturális Fesztiválja, Erzsébet királyné karácsonyai, Erzsébet napi borvacsora újbor kóstolóval, egri és villányi pincészet boraival, Erzsébet – Katalin Bál , Esélyek Háza Programjai, Eszék-Újvidék-Pécs Jazz Híd, Észt Játékok – Tradíció és jelenkor, Etno Jazz Fesztivál, Etyek Pincefesztivál , Etyeki Kezes-lábos , Etyeki Kezes-Lábos Fesztivál, EU a polgárokért -Nyék falvak találkozója, Szüreti Nap:, EuroKárpátok Turisztikai Fesztivál, Europoetica Költészeti Fesztivál, Európa Kiadó Könyvbemutatója, Európa nap, Európa Pont nyitófesztivál, Európai Bordal Fesztivál , Európai Bordal Fesztivál – Pécs, Európai Bordalfesztivál, Európai madármegfigyelő nap, ÉV-KÖR Utazás, EVENT EXPO Hungary 2009, Évkezdő Ásványbörze, EVO Gyorsulási Verseny, Extrém Sportsziget 2005, Főhajtás a Honvédeknek (Honvéd fesztivál), FALU KARÁCSONY, Falualapítás 88. évfordulója, Falualapítás Ünnepe, Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat, Falufarsang, Falukarácsony, Falukarácsony a Faluházban, Falukarácsonyi ünnepély, Falumegújítási Díjátadó Ünnepség, Falumikulás, Falumúzeum napja –Kenyérfesztivál, Falunap, Falunap Fertőhomok, Falunap - Noszlop, Falunap - Nyárbúcsúztató , Falunap - Szank, Falunap és Búcsú vásár, Falunap és III. Pogácsafesztivál, Falunap és kenyéráldás ünnepe, Falunap, Szüreti felvonulás, Búcsúfa állítás , Falunapok - Kunszállás, FALUNAP , Falunap - Csesznek, Falusi Földműves Fesztivál, Falusi húsvét, Falusi Ízek Fesztiválja, Farkasmályi Disznótoros, Farsang, FARSANG FARKA - VIDÁM TÉLTEMETÉS TIHANYBAN, Farsangi bál, Farsangi felvonulás, Farsangi Tuskóhúzás, Fazekas napi túra, Fájdalmas Szűzanya Búcsú- Máriás Fiatalok Országos Találkozója, fánksütő-evő verseny", Fehérvári Advent - Karácsonyi Sokadalom, Fehérvári Vigasságok - Lecsó Fesztivál, Fehérvári Zenei Napok (FeZeN), FeHoVa - Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás, Feke Pál Koncert turné 2008, Félegyházi Napok – Szent István Ünnepe, Félhold Fesztivál, FELLY K és a Soul Rapture Project, FELLY K – Szeretni bolondulásig, Felvidéki Összművészeti Fesztivál, Hidasi Napok 2005, FÉNYRÓZSA - Ünnepi Mulatság a Nap Köszöntésére, Ferencvárosi Fesztivál, Ferencvárosi Ünnepi Játékok, Fertőhomoki Diófesztivál, Festival Cubano, Festők városa - Hangulatfesztivál, Feszt-Fest , Fesztergom, Fesztivál Plussz, Fiatal Vállalkozók Hete , FILM.DOK Dokumentumfilm Fesztival, Film.Dok, Magyar-Román Dokumentumfilm Fesztivál, Fishing on Orfű, Fister Kupa (fixüléses tízevezős bajnokság), Fitt-Lesz Halom, Flórián nap, Fly To The Moon Rockabilly és Rock and Roll Fesztivál, Fogathajtó verseny, Fogathajtó verseny /lovas rendezvény, Föld Napja, Földvár Napja, Fonyódi Kolbászfesztivál, Ford Ranger Találkozó, Forma 1 Magyar Nagydíj, Forraltbor Fesztivál, Forraltbor Főzőverseny / Cooking competition of mulled wine, Forrás Gyermek és Ifjúsági Központ Programjai, Fotó Art Fotósfesztivál, Főzőverseny, Francia nyelvű Gyermekfesztivál, Fröccsnap, FÜRDŐKERTI KERTI PARTI Országos Vadász- és Diákfőzőverseny, FüredFest 2011., Garbo Kiadó programjai, Garda Fesztivál, Garden Étterem Színház programjai, Gastronómiai fesztivál, gasztonómiai rendezvény, Gasztro Csata Keszthely 2010, Gasztro Hét, Gasztronómiai fesztivál, gasztronómiai rendezvény, GEMINI KLUB, Gemini Koncert, Gencsapáti Pünkösdi Vigasságok , Gencsapáti szüret és falunap, Gencsi Söprű Regionális Néptáncfesztivál – Gencsapáti, Gerence-parti Pityóka Party, Gergelyjárás, Gershwin: A vér ritmusa, Ghymes Fesztivál, Gizella Napok Művészeti Fesztivál keretében - Népművészeti Kirakodóvásár az Óváros téren, Gizella-napok - Összművészeti Fesztivál, Glück Auf! Nemzetközi Ásványbörze, Göcseji Prósza Fesztivál , Göcseji randevú, Gödöllői Repmajális, Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál, Gombócfesztivál, GomBuSho összművészeti alkotótábor, Gömör-Tornai Fesztivál, Görögország arcai kulturális bemutató és kiállítás, Gospel Fesztivál, Groupama Zöld Mozgalom rendezvényei, Gulyás Fesztivál , GULYÁSÁGYÚ FESZTIVÁL, Győri Borhét, Borlovag és Gasztronómiai Fesztivál , Győri Tavaszi Fesztivál, Gyalogos Teljesítménytúra", Gyalogtúra akácvirágzás idején, gyalogzarándoklat Rimócról Nagyboldogasszony ünnepén Mátraverebély-szentkútra, Gyerek Folk Fesztivál Ercsiben, Gyerek Sziget, Gyerek- Család- Népzene és Karnevál Nap Budapesten, Gyereknap, Gyermek Borsodi Fonó, Gyermek és Ifjúsági Folk Fesztivál Budapesten, Gyermek néptáncgála , Gyermek táncfesztivál, Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléja, Gyermekirodalmi Fesztivál és Vásár, GYERMEKNAP, Gyermeknap és III. Matyóföldi Bábfesztivál, Gyermekszínház Csömörön, GYERTYAGYÚJTÁS, ADVENTI VÁSÁR , Gyertyás körmenet Csicsóban , Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivál, Gyöngyösi Bornapok, Gyöngyösi Szüreti Napok, Gyöngyösi Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál, Gyöngyösi XIX. századi piac, Gyöngyös Város Napja, Győri Halászlé készítő verseny, Győri Téli Fesztivál, Györöki Szüret, IX. Halászléfőző fesztivál , Gyorsulási Futam és Extrém Show, Gyorsulási Party (Hot Custom Night), Gyógyvölgy Termáltúra, Gyulai programok, Gyulai Várszínház programjai, Gyulai Virágok Vasárnapja, Gyümölcs, bor és pálinka a gasztronómiában, Gyümölcsaszalás a Szilasi Tájházban és gyümölcsészeti kirándulás a szilasi szőlőhegyen, Hőlégballon Világbajnokság, Ha péntek, akkor Villány, hagományőrző rendezvény, Hagymanap, Hagyomány alapjai és design – a Békés Megyei Népművészeti Egyesület textiles kiállítása, Hagyományőrző Családi Nap, Hagyományfesztivál – Aratófalatok Ünnepe, Hagyományőrző Főzőverseny, Hagyományőrző kézműves nyári tábor, Hagyományőrző Lakodalmas rendezvény – , Hagyományőrző Mesterségek Vására, Hagyományőrző Nap, Hagyományőrző Nap, I. Cifra Szűr Találkozó, Hagyományörző napok Szigliget Várában, hagyományőrző rendezvény, hagyományőrző, falusi rendezvény, hagyományőrző,falusi rendezvény, Hagyományőrzők továbbképzése, Hagyományos debreceni kismesterségek bemutatása-Kézműves Fesztivál, Hagyományos Szakmák - Szakmai Hagyományok, Hajdúböszörményi Kemencés nap, Hajdúhét, Halászléfőző, Halászléfőző verseny, Halászléfőző verseny. , Halászléfőző- és horgászverseny, Halloween party, Haluska Nap, Haluskafesztivál , Harkányi Boszorkánykonyha, Májusfa állítás , Harkányi Boszorkányságok , Harkányi Fürdőfesztivál, Harmadik Istennő Fesztivál, Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Határtalan Palócország, Haydn Fesztivál, Hazanéző, Hájas Tészta- és Fánksütő Verseny és bemutató, Három napos matyó lakodalom egy napon Szentistvánon, Házi tészták és kelt tészták napja , HBO filmkarnevál, Heavy Metal Fesztivál, Hegyalja Fesztivál, Hegymenet túra , Héhalmi Falunap 2012, Hékás Békás , Helyi Termékek és Értékek Bemutatkozása és Vására , Hercegi Mandulás Napok , Heted7 Vigasságok, Hétköznapi történetek kiállítás, Hétrétország – a szerek és porták fesztiválja, Hidasi Bányásznapok , Hidasi Borverseny / Wine competition of Hidas, Hídi – Vásár és Fesztivál, Hídünnep, Hímestojás Fesztivál, Hímestojás. Húsvétváró festővár, HÍR-es Íznapok, Hírös Hét Fesztivál, Hírös lakodalmak, Hőgyészi Búcsú , Hollókői Húsvéti Fesztivál, Homokszobrász Fesztivál , Honvéd Együttes programjai, Honvéd Táncegyüttes a Siklósi Várban, Hordozókendők és női sorsok, Horgászverseny , Hornok Magdolna festő kiállításának megnyitója, Hortobágy-Halastavi Kisvonat Napja, Hortobágyi Hídi Vásár, Hortobágyi Hídivásár, Hortobágyi Lovasnapok, Hortobágyi Napok – Magyarok Vására – Puszta Fesztivál, Hortobágyi pásztorok és a magyar hagyományőrző pásztorkutyások találkozója, Hortobágyi Víziszínpad, Horvát bál Fertőhomok, Horváth Tibi Születésnapi Koncertje, Hősök Napja, HOVENTA - Nemzetközi szálloda-, vendéglátóipari szakkiállítás, HÓ-SHOW+ Sport, kaland és élmény napok, Hódstock Fesztivál, Hucul Brinza Fesztivál , Hucul Ripa Fesztivál , Hungarian Ride For a Dime part II., HUNGAROTHERM - Nemzetközi szakkiállítás, Húshagyó keddi vígasság, Húshagyókeddi szalmabáb égetés, maszkázás, Húsvét, Húsvét a Skanzenben, Húsvét a Tájházban, Húsvét a vendégváró Vári-pincéknél, Húsvét az Ipolyszalkai Tájházban, Húsvét Nagykörűben, Húsvét várás, Húsvét, úrvacsora, Húsvét/Locsoló bál, Húsvéthétfő a Vasi Múzeumfaluban, Húsvéti családi nyitott nap kézműves foglalkozásokkal, Húsvéti délután gyerekeknek, Húsvéti hagyományőrző nap, Húsvéti játszóház, Húsvéti készülődés, Húsvéti kézműves foglalkozás, Húsvéti locsolkodás, Húsvéti népszokások felelevenítése, Húsvéti Pingáló Udvar, Húsvéti programok a Mátraalján, Húsvéti szokások, Húsvéti tavaszköszöntő Kirakodó Vásár Kispesten, Húsvéti Táncház, Húsvéti tojásvadászat, HÚSVÉTI ÜNNEP a Néprajzi Múzeumban, Húsvéti ünnepkör szokásai, locsolkodás, Húsvéti vendégvárás a Gazdaházban, Húsvéti Vendégváró Vári Pincék, HÚSVÉTVASÁRNAPI SONKASZEGÉS AGÁRDON, Húsvétváró, Húsvétváró Játszóház , Húsvétváró túra, Huszárcsákó. Nemzeti jelképeink nyomában, I. Avasi Borangolás, I. Balatoni Dödölle, Prósza és Palacsinta Napok Révfülöpön, I. Cs.Í.T. tábor, I. DÍJUGRATÓ verseny, I. Edelényi Kastély-sziget Fesztivál, I. Gasztronómiai Fesztivál Kaposváron, I. Majális és fogathajó verseny aTenkes Lovastanyán, I. Nemzetközi Oldtimer és Youngtimer Fesztivál, I. Országos Nordic Walking Bajnokság , I. Székesfehérvári Kamarakórus Fesztivál, I. Tihanyi Pünkösdi pálinka fesztivál, I. Vonyarcvashegyi Utcazenei Fesztivál, I.„Ponty így jó” fesztivál, IDŐSEK HETE , Idősek karácsonya, Idősek napja, Idősek napja és a „Zene világnapja” alkalmából ünnepség a művelődési házban., Idősek világnapja, Ifjúsági Fúvószenekari Fesztivál, II. "Halra Fel!" Bogácsi Országos Horgásztalálkozó és Verseny, II. ArabesqueDance Fesztivál, II. Bihar Bihor Amatőr Diákszínjátszó Fesztivál Derecskén, II. Bordányi Lovasnap, II. Böszörményi dísznövény és ízek fesztiválja, II. Daróczi Pincék Főzőfesztiválja, II. Dél-Pest megyei amatőr bor, pálinka verseny és magyar élelmiszerek kiállítása, II. Dunaújvárosi Diákköztársasági Napok , II. Gyársztár Tehetségkutató Verseny és Fesztivál, II. Gyömrői Lecsófőző és Hagyományőrző Fesztivál és Parasztolimpia, II. Kecskeméti Amatőr Művészeti Fesztivál, II. Kemence ünnepe, II. Kerkáskápolnai Nemzetközi Szántóverseny, II. Kun Világtalálkozó , II. Lábdihegyi Halászléfőző Vígasság, II. Madaras-nap, II. Nemzetiségi Néptáncfesztivál, II. Nemzetközi Európai Katonazenekari Fesztivál, II. Nemzetközi Viking Fesztivál, II. Nyeregszemle, Vivát Huszár, II. Nyílt Besenyszögi Lovasíjász Verseny, II. Országos Fazekas Mester Találkozó, II. Országos Nagyecsedi Verbunkverseny, II. Országos Nyugdíjas Találkozó, II. Régiós Erdésztalálkozó, II. Sárkányfesztivál, II. Szalonnai GYÓLYA-KÖSZÖNTŐ Földnapi Fesztivál, II. SZÁRSZÓI KÓRUSTALÁLKOZÓ, II. Szoboszlói Várjátékok, II. Szt. Miklós Pálinka Ünnep, II. Virányosi Méz és Lekvár Fesztivál, II. Vonyarcvashegyi Kézműves sörfesztivál, II. Zempléni Disznótoros és Adventi Vásár, II. Zempléni Szabad Házi Pálinka Nap , II. Zsidó Kulturális Fesztivál, II.Gyulai Kolbász- és Sódarmustra, III. Balatoni Pörköltfőző Verseny és Folklór Napok, III. Békéscsaba-Gyula-Békés Tavaszi Fesztivál, III. Bezermeni Vigasságok Gasztronómiai Nap, III. Borsodnádasdi Molnárkalács Fesztivál, III. Böszörményi dísznövény és ízek fesztiválja, III. Cigány Vakaró Ünnepe, III. Cseh Sörfesztivál, III. Dél-alföldi Rétesfesztivál, III. Győri Pálinkafesztivál, III. Győri Táncművészeti Biennálé, III. Győrkőcfesztivál, III. Gyomaendrődi Disznótoros és Böllér Pálinka Verseny, III. Gyümölcsfesztivál , III. Hajdúböszörményi késes, kovács és bőrmíves alkotótábor, III. Hegyközi Helyi Termék Fesztivál és Vásár, III. HUNGARIKUM FESZTIVÁL, III. Libamájfesztivál , III. Méz és Meggyfesztivál, III. Mezőkövesdi Kovács Találkozó és Húsvéti Állatsimogató, III. Múzeumok Éjszakája, III. ORSZÁGOS MESEFESZTIVÁL, III. PALÓC PARASZTOLIMPIA, III. Rétes és Lakodalmas Napok Révfülöpön, III. Rétesnap, III. Szerelem Fesztivál és a Szerelmesek Éjszakája, III. Szoboszlói Várjáték, III. Váci téltemető, jelmez- és kocsonyaverseny, III. Várnap a Bethlen Gábor Hagyományőrség közreműködésével, III. Várnapok a Bethlen Gábor Hagyományőrség közreműködésével, III. Vonyarcvashegyi Süteménysütő verseny, III. Zempléni Betlehemes Találkozó , III. Zempléni Ökotúra Futam, III. Zempléni Szabad Házi Pálinka Nap , Illés napi fáklyás felvonulás, International Electronic Music Festival, InternetVers Fesztivál, Intézményi karácsony, INTRO Fesztivál, Ipoly-menti kézműves fesztivál, Ipoly-menti Kézműves Fesztivál és Nemzetközi Agroturisztikai Találkozó, Irodalmi Fonó (Verses, zenés, boros beszélgetés), Irodalmi Fonó (Verses, zenés, boros beszélgetés) II., Irodalmi Fonó (Verses, zenés, boros beszélgetés) III., IRODALMI-MŰVÉSZETI TÚRA , Ismerős Arcok Országos Tábor, Ister napok, IV. Almádi Pálinaknapok, IV. Badacsonyi Rózsakő Fesztivál, IV. Bajai Újbor Fesztivál , IV. Balatoni Nyugdíjas Találkozó és Lecsófőző Verseny, IV. Bábolnai Sonkafesztivál/ 4th Ham festival in Bábolna, IV. Bor- és Csemegeszőlő-fesztivál , IV. Fogathajtó verseny , IV. Gyomaendrődi Disznótoros és Böllér Pálinka Verseny, IV. Halászlé- és Halételfőző Fesztivál, IV. Halloween kupa, IV. Hegyháti Beat Fesztivál, IV. Hőgyészi Május 1 Feszt, IV. Hungarikum Fesztivál Minőségi Magyar Termékek kiállítása és vására, IV. Közösségfejlesztő Gyereknap, IV. Mohácsi Tambura Fesztivál, IV. Nagybörzsönyi Vigalom, IV. Nádasdy Történelmi Fesztivál, IV. Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztivál, IV. Nemzetközi Fazekasfesztivál, IV. Országos Csokoládé Fesztivál , IV. Pünkösdi Nyitott Pince Nap , IV. Rudabányácskai Hagyományőrzők Napja, IV. Szárszói Lecsófesztivál, IV. Szennai Hurkafesztivál, IV. Szoboszlói Várjátékok, IV. Tenkesalja Böllérverseny, IV. Tiszaújvárosi Sörfesztivál, IV. Tök jó – Gébárti Tökfesztivál , IV. Zempléni Betlehemes Találkozó , IV.Ceglédi Laska- és Borfesztivál, IV.Regionális Faművészeti Szaktábor és Szakmai továbbképzés , IV.Tarlófesztival, Ivány-Napi Falunap, Ivó nap, IX. Amita Dance Jam - Országos Amatőr Ifjúsági Táncverseny, IX. Besenyszögi Hagyományőrző Íjász Viadal és Kézműves Vásár, IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál és Karvezetői Mesterkurzus, IX. Délibábfutás, IX. Falusi Turizmus Utcafesztivál, IX. Füzéri Vár Napok – Füzér, IX. Homokháti Sokadalom, IX. Homokháti Sokadalom és III. Dél-alföldi Rétesfesztivál, IX. Kántor-rock Fesztivál, IX. Kárpát-medencei Magyarok Zenéje, IX. LEHEL VEZÉR NAPOK, IX. Nemzetközi és Országos Kovácsművészeti konferencia, szakmai továbbképzés, kiállítás és népművészeti kézműves bemutató, IX. Országos JÁSZ IJÁSZ KUPA, IX. Református Zenei Fesztivál, IX. Somogyvári Nyári Színház, IX. Szüreti Mulatság, IX. Tudományos Néprajzi Konferencia, IX. Vasvári Rétes Fesztivál, ÍZ-FESZT - Élelmiszerek és Kertészeti Termékek Kiállítása és Vására, Ízek és Borok - Nemzetek Konyhái és Borai , Izraeli Kulturális Tavasz, JAK tábor, Jazz & Borfesztivál, Jazz Fesztivál - Jazz Teátrum, Jazz Showcase - jazz-tehetségbörze, Jazztavasz, Jazzy Tower koncertsorozat, János Vitéz daljáték előadás, JÁNOS VITÉZ NAPOK, János-napi boráldás , Jász Nap, JÁSZAI Mono–dráma, JÁSZOK NAPJA , JÁSZSÁGI RANDEVÚ, Játszó-szerda - játszótéri programok, Játszóház, Játszóhét ((Minden nap más-más hagyományőrző kézműves foglalkozások), Jégvirág Nordic Walking Téli Találkozó, Jeles napok – Húsvét, Jeles napok – Karácsony / Special Days - Christmas, Jeles napok – Kenyérünnep, Jézus Krisztus Szupersztár előadás, Jézuskeresés, Jobbik-majális, JÖSSZKA (Jászsági Összművészeti Kavalkád), JOULUPUKKI A NÉPRAJZIBAN, Jövő Háza koncertjei, Jókai Napok, Jókai napok és bableves főző verseny , Jótékonysági Bál, Jótékonysági Est, Jótékonysági Farsangi Bál, Jótékonysági Fesztivál Mikófalván, Jótékonysági Jazz koncertek Óbudán, Jótékonysági komolyzenei hangverseny, Jótékonysági koncert, Jótékonysági koncert Bugyin, JÓZSIÁS-PARKI DÍSZNÖVÉNY KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR, Jubileumi Jótékonysági Leukémia Fesztivál, Jubileumi Népzenei Találkozó, JULIÁLIS 2005 ? BALATONLELLE [BOGRÁCSFŐZŐ ?KI MIT TUD??], JULIÁLIS 2005 ? BALATONLELLE [HALÁSZLÉFŐZŐ-VERSENY], Kőország Ásványbörze, Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ programjai, Kőteleki Falunapok, Kabaré musical a Hot Jazz Banddel, Kairosz Kvartett lemezbemutató koncert, Kakaó Koncert, Kakas- és Tyúkfőző Fesztivál , Kakaspaprikás-főző verseny – Mecseknádasd, Kakasszépségverseny és bográcsfesztivál, Kalandozás az „Örökségeink Útján” Zöldúton – kerékpártúra 10 község részvételével , Kaláka Fesztivál, KALÁSZ-KARITÁSZ KARÁCSONY, Kaleidoszkóp VersFesztivál, KALI EREJE avagy Istennő elvonulás nőknek , Kalocsai Paprika Napok, Kalocsai Paprika Napok- záró népünnepély -, Kamalduli túra , Kamalduli túra II., Kamaraerdei Halászléfőző Verseny, Kamonkő túra , Kanizsa Nemzetközi Jazz és Világzene Fesztivál, Kankalin túra-Tv, Gyakorló túra, Kapos Vágta, Kaposvári Mézfesztivál, Kaposvári Nyárbúcsúztató, Kapunyitó túra , KARAVÁN SZALON - Nemzetközi kemping és karaván kiállítás, Karácsony, Karácsony - Istentisztelet, úrvacsora, Karácsony a kastélyban, Karácsony fényei / Light of Christmas, Karácsony várás, Karácsonyi Asztal / Table of Christmas, Karácsonyi családi nyitott nap kézműves foglalkozásokkal, Karácsonyi élő betlehem és betlehemezés, Karácsonyi hangverseny, Karácsonyi jótékonysági koncert, Karácsonyi Kézműves Vásár / Handcraft fair at Christmas, Karácsonyi Kirakodóvásár, Karácsonyi Kirakódó Vásár és Falu Karácsonya, Karácsonyi koncert, Karácsonyi Lélekmelegítő , Karácsonyi műsor, Karácsonyi ünnepély, Karácsonyi ünnepség, Karácsonyi Vásár , Karácsonyváró, Karácsonyváró napok, KARÁCSONYVÁRÓ PROGRAMSOROZAT, Karinthy Színház programjai, Karos Termáltúra, Kastélykoncertek - Eszterháza 2007., Katalin Napi Disznóvágás , Kálmán Imre Kulturális Központ programjai, Kápolnai nagykoncert, Káposztás Ételek Fesztiválja , Káposztás nap a Szilasi Tájházban, Kárpát-medencei Borászok 4. találkozója, Kárpátaljai Beaujolais - az Idei Bor Ünnepe, Kecskeköröm túra , Kecskeköröm Ünnep, Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és Animációs Játékfilm Fesztivál, Kecskeméti Kecskefőző Fesztivál, Kecskeméti programok, Kecskenap Galyatetőn, Keep Floyding zenekar koncertje, Kék Madár Fesztivál, Kéknyelű Virágzás, Kéknyelű Virágzás Ünnepe, Kelebiai Kárpát Fesztivál, Kelet-Nyugati Átjáró, Kemencés Nap és Hajdúsági Kenyérünnep, Kendermag Fesztivál, Kenesei Ősz, Kenny Garrett Quartet, Kenyér-és lángos sütése, Kenyérszentelő, Kenyérünnep, Kereki várjátékok, Kerékpártúra, Kerékpárverseny Ruzsa –Pusztamérges – Öttömös – Ruzsa útvonalon –, Kerektemplom koncert, Kereplőállítás és aratóáldomás , Keresztmetszet Fesztivál, Kertmozi a Szabadság téren, Kertvárosi Babahordozó Hét, Keszthelyi Babamúzeum programjai, Keszthelyi Táncpanoráma, Kevi Juhászfesztivál, Kézműves Magyar Ízek Vására, Kézműves Alkotónapok / Használható hagyományok, Kézműves foglalkozások, Kézműves foglalkozások, táborok, Kézműves műhely foglalkozások, Kézműves Nap, Kézműves napok Fertőhomok Tájház, Kézműves szokások, kézműves, termelői rendezvény, Kézművesek fakanállal, KEzoFeszt 2010 első Kecskeméti Ezoterikus Fesztivál, Kiállítás - a 930 éves Öskü és az ösküiek, Kiállítás a Bakelitben, Kígyósi Kastélyjátékok, Kikerics túra , Kikerics Zöldszívtúra , Kincsem – Imperiál Híres magyar versenylovak , Királyi napok, Királyi Régió Királynői Szépségfesztivál, Kisasszony napi búcsú – ünnepi szentmise, Kishertelendi juniális, Kiskanizsai Búcsú, Kiskőrösi Szüret 2010 és Szlovák Nemzetiségi Napok, Kiskun szüret - szüreti felvonulás, Kiskunfélegyházi Reptéri Fesztivál, Kiskutas Napja, Kismakkos Néptánc Egyesület karácsonyi délutánja, Kisnánai Baracknap, Kisnánai várjátékok, Kispesti Advent a Kossuth téren, Kissor napja, Kistarcsai Napok, Kisteleki Búcsú és Aratóünnep, Kistérségi gasztrokulturális találkozó a kiskunhalasi Szüreti Napok keretében, Kistérségi Művészeti Nap , Kisüsti Pálinka Fesztivál, Kisvejkei Kajszis Fesztivál, Kiszehordás, Kivilágos - Kivirradtig Fesztivál, Klastrom túra , Klauzál Gábor Művelődési Központ programjai, Klazz Fesztivál, Klebelsberg Kultúrkúria programjai, Klebelsberg Kuno Napok, Kockás liliom túra, Kocsitoló Fesztivál, Kocsonya Szépségverseny, Kodály Művészeti Fesztivál, Kodály Zoltán Művelődési Ház Nagykanizsa programjai, Ködellik a Mátra - Regionális Népzenei Találkozó, Kolbász és Sódar Mustra, Kolibri Évadnyitó Fesztivál, Kolibri Fesztivál, Koloska „Zöldszívtúra , Költészet Napja a Műcsarnokban, Komárom-Esztergom megye Német Nemzetiségi Fesztiválja, Komáromi Napok, Kondorosiak IV. Világtalálkozója, Könyvünnep Nyírbátorban, Körf - Körös Körül Ifjúsági Fesztivál, KOROK-VIRÁGOK- Virágkötészet a gótikától a biedermeierig, Körös-völgyi Sokadalom, Kőröshegyi Hagyományőrző Napok – III. Böllér Fesztivál, Kortárs Drámafesztivál , Kortárs Képzőművészeti Körút Fesztivál, Kortárs Művészeti Napok, Korunk Zenéje, Kosárkötők kiállítása, Kossuth Staféta, Kossuth-toborzó Ünnepség, Kőszegi Advent, Kőszegi Szüret , Kőteleki Kérész Fesztivál, Kotta Fesztivál, Kozárdi Programok, Közép-Nyírségi Hagyományok és Ízek Fesztiválja, Középkori vígasságok a vámosatyai Büdy várnál, KOZMA ORSI ÉS CSEKE GÁBOR DUÓKONCERT, Kozma Orsi Quartet lemezbemutató koncert, KÖZSÉGI BÚCSÚ, Kóstolja meg Magyarországot!, Kreatív hétvége a Farsang jegyében, Kretzl Fest, Krisna-völgyi Búcsú, Krumplis Fesztivál, Küküllő Parti Dísznövény Kiállítás és Vásár, Kulturális Civil Szervezetek III. találkozója, Kulturális Központ Nyírbátor programjai, Kulturális Örökség hétvégéje , Kulturális Örökség Napja, Kulturális Örökség Napjai , Kulturális Örökség Napjai- KÖN, Kulturális Örökség Napok , Kulturális Örökségnapok Hétvégéje, Kultúrfürdő Fesztivál, Kunpusztai Gasztronómiai és Zenei Napok , Kuruc idők emlékezetére, Kutatók Éjszakája, LAKBERENDEZÉS+DESIGN, Laki Kalinkó Folkfesztivál, Lakodalom és szüret, Lampionos Felvonoulás, Márton napi újborok és libaételek , Lábdihegyi túra , Lángos ünnep, Lápi Disznótoros, LB27 Reggae Camp 2011, Lecsó-fesztivál, Lecsófesztivál , LECSÓFŐZŐ, Lecsófőző Verseny, Legendás lények, varázslatos virágok kiállítás, Legendás magyar újhullám, Legényavató és Mulatság, Lekvárfőzés, befőttkészítés, Lellei Borhét, Lepényfesztivál, Levélmustra, téli készülődés a természetben, Levendula Fesztivál, jubileumi gálaműsor, Levendula Nordic Walking Nyári Találkozó , Levendula túra , Levente szilveszter, Libanapok, LibreOffice 3.3.x és Firefox 4.0 kiadási buli, Lidércfény7. Éjjel-nappal, LikeFest , Likócs Fesztivál, Liszt Ferenc Kulturális Központ Programjai, Litera.hu előszilveszter, LiveSound Koncertek, Locsolkodás népszokások felelevenítése, Locsoló Bál , Locsolóbál, Lőrinc-napi Sokadalom, LöSZ Kulturális Fesztivál- Hagyományőrző népi mulatság a Dél-Alföld értékeit felsorakoztatva vásári hangulattal., Lovas nap, Lovasmajális, Lovasnap, Lovasnap - Kulturális és egészségmegőrző rendezvény, Lovastalálkozó, borbemutató, Lónyai örökség napja , Luca napi jóslás- boszorkányégetés, Luca Napi Mulatságok, Luca napja , Luca Túra/ Luca Hike, Luca- nap / Lucas Day, Luca-nap, Lucázás, Ludovika Fesztivál, Művészetek Völgye, Ma vagyon, ma vagyon piros Pünkösd napja, MACH-TECH - Nemzetközi gépgyártás-technológiai szakkiállítás, Madarak és Fák Napja , Madarak és Fák Napja az Arborétumban, Madarak-fák napja gyalogtúra Öskü-Pét, Madách Imre Művelődési Központ programjai, Magas-hegyi futóverseny, Magányosok karácsonya, Magyar Borok Bálja, Magyar Dal Napja, Magyar Énekmondók XII. Találkozója, Magyar Festészet napja , Magyar Filmszemle, Magyar Fürdőkultúra Napja, Magyar Hagyományőrző nap, Magyar Ízek - Magyar Színek 9. Gasztronómiai és Gyümölcsfesztivál, Magyar Ízek-Magyar Színek Fesztivál, Magyar Karma plakátkiállítás, Magyar Képregény Fesztivál, Magyar Kézművesek Napja, Magyar Kultúra Napja, Magyar Nemzeti Parkok Hete, Magyar Nemzeti Parkok Hete- Pannon Csillagda látogatása , Magyar Népmese Napja, Magyar Országos Pálinka Verseny, Magyar Szimfonikus körkép koncert, Magyar Szürke Bika Vásár, Magyar Szürke Bika Vásár 2011., Magyar Szürke Bikák Vására, Magyar Táncfesztivál, Magyar Tudomány Ünnepe 2011 , Magyaregregyi Karácsony, Magyarok karácsonya, Magyarok Országos Gyűlése, Magyarok Országos Gyűlése és Vására 2011, Magyarországi Németek Országos Borversenye, MAGYARORSZÁGI VILÁG ESEMÉNY VERSENY ÉS KARNEVÁL, Majális, Majális a Sóstói Múzeumfaluban / May Day in the Open-Air Museum of Sóstó , Majális az Új Tanyacsárdában, Majális Síkfőkúton, Majsai Gáborral búcsúzik a Budapesti Nyári Fesztivál, Makói Nemzetközi Hagymafesztivál, MAMF Könnyűzenei Tehetségkutató Verseny, Mandula Ünnep 2010, Mandulavirágzás , Mangalica Fesztivál, ManoFestatio, Marczibányi Téri Művelődési Központ programjai, Margitszigeti és Városmajori Szabadtéri Színpad programjai, Marley 66, MARSALIS Jazz Koncert, Martin György Országos Néptáncfesztivál, Matyó Húsvét , Matyó Húsvét Hagyományőrző programok, kézműves vásár, Matyó Lagzi / Három napos matyó lakodalom - egy napon, Matyóföldi Folklórfesztivál, Matyóföldi Folklórfesztivál – Mezőkövesd, Matyóföldi Folklórfesztivál, Hazai és külföldi néptáncosok műsora, táncház, kézműves bemutatók és vásár, Májusfa állítás, Májusfa állítás gyermekprogrammal, Májusfa kitáncolás, Májusfakitáncolás, Májusi piknik , Májusünnep operafesztivál, Málnafesztivál, Március 15-ei megemlékezés, Március 15-ei ünnepség, Március 15-i megemlékezés, Március 15-i megemlékezések, Március 15-i ünnepség , Máré-Vári Vigasságok, Máréfalvi Mirákulum: Zenés, táncos szabadtéri előadás, Mária Napi Búcsú, Mária, Magyarok Nagyasszonya Falunap, Batyúsbál, Mária-napi Búcsú és Falunapok, Mártélyi majális, Márton nap, Márton nap az Agárdi Pálinkafőzdében, Márton Napi bál, Márton Napi Búcsú - Kisújbánya, Márton napi libaétel-specialitások , Márton Napi Libalakoma Egri Borcsillagokkal, Márton Napi Libator, Márton napi Ludasságok, Márton napi újborköszöntés, Márton Napi Vígasságok , Márton-napi Újbormustra , Márton-napi vigasságok, Máskép(p) Filmklub, Máté Napi Sokadalom, Mátra Művelődési Központ Rendezvényei, Mátrai Borvigasság és Kisnánai várjátékok, Mátrai gombanapok, Mátraszentimrei Falunap, Gombafesztivál, Mátraszentimrei falunap, gombafesztivál és Szlovák Nemzetiségi Nap, Mátyás, az igazságos, Mázai Ízek Fesztiválja, MediaEvent Szilveszter Budapest 2010, MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál, Mediterrán Fesztivál, Medvehagyma Fesztivál, Medvehagyma fesztivál 2011, Medvehagyma Nordic Walking Tavaszi Találkozó, Medvehagymás túra Móricházára és a Vörös-sédhez, Megaherz - international underground music festival, Megemlékezés az 1848-49-es forr.és szab.harcra, Megemlékezés a Magyar Hősök Emléknapján, Megemlékezés a Nemzeti Ünnep alkalmából, Megemlékezés az 1848-49-es szabadságharcról és forradalomról, Megemlékezés az 1848-as szabadságharcról, Megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, Megemlékezés az 1956-os forradalom évfordulóján, Megemlékezés az 1956-os forradalom kitörésének, valamint az 1989-es Magyar Köztársaság kikiáltásának napja alkalmából, Megemlékezés az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, Megemlékezés az aradi vértanúkra, Megemlékezés az ’56-os emlékműnél, Megemlékezés államalapító Szent István királyról, Megemlékezés halottainkról , Megemlékezés- 1848. március 15, Megyei Vadásznap, Méhésztalálkozó", Merre tart a népi kézművesség II. konferencia, Mesterségek Napja, Mesterségek Napja és II. Hajdúböszörményi Késes,Kovács és Bőrműves Alkotótábor, Mesterségek Napja és III. Hajdúböszörményi Késes, Kovács és Bőrműves Alkotótábor, Mesterségek Ünnepe, Mesterségek Ünnepe – Budapest, Méz és meggyfesztivál, Méz és méhészeti termékek, Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivál, Mézeshetek Harkányban, Mézfesztivál, MEZI-fesztivál, Mezőfalvi Vigasságok, Mézverseny és mézeskalács verseny / termelői rendezvény, Michael Jackson Live Tribute Concert - JACKO Show, Mikóházi Kapros lángos Fesztivál , Mikulás Napi Pincejárás, Mikulás Party, Mikulás Ünnepség, Mikulás ünnepség (Mikulás várás), Mikulás ünnepség 15 év alattiaknak., Mikulás ünnepség, Falukarácsony, Mikulás várás, Mikulás-napi mulatság, Mikulás-napi pincejárás, MikulásGyár, Mikulásjárás a Faluban , MIKULÁSVÁRÓ gyermekkoncert, Mikulásvonat , Minaret Fesztivál, Mindenki karácsonya, Mindenki Karácsonya, Mindenszenteki fáklyás felvonulás, Mindszenti Rockfesztivál - Magyaro(c)k III., Mini-Fesztivál, Miskolci Borfesztivál és Kézműves Vásár, Miskolci Nemzeti Színház műsora, Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, Miskolci Tél - Kocsonyafesztivál, Miskolctapolcai Nyár 2010, Misztrál Fesztivál, Míves Emberek Sokadalma/ Crowd of Handicraft People, Modern Táncsportok Világbajnoksága, Mohácsi Disznótoros- és Pálinkafesztivált, Mohácsi Disznótorosés Pálinkafesztivál, Mohácsi Hal- és Sörfesztivált, Mohácsi Halfesztivál és Sörfesztivál, MOL Jazz Fesztivál, MOLto Vivace sorozat az A38 Hajón, MOST Multikulturális Fesztivál, Mountainbike Challenge, Moziünnep, Mórahalmi Majális, Móri Bornapok, Móri Bornapok és IX. Fúvószenekari Fesztivál, Móri programok, Móri Szent György-heti Vigasságok, Mulatság a farsang farkán , MÚLTIKULTIFESZT MEDICALWORLD HUNGARY ROADSHOW, Murci túra Ábrahámhegy , Murcifesztivál, Művészetek Háza (Szombathely) Programjai, Művészetek Háza Miskolc programjai, Művészetek Háza Programjai, Művészetek Völgye, Művészeti Napok, Múzeumi világnap, Múzeumok Éjszakája, Múzeumok éjszakája a Szilasi Tájházban, Múzeumok Majálisa, Múzsák dícsérete - Kultúrák Találkozása Fesztivál, Muzsikál az Erdő- kozárdi állomás, Muzsikáló Templomkerti Koncert , Nagy Befőzés, Nagy Cseresznyevásár, Nagy János trió lemezbemutató koncert, Nagy Karácsonyi PunkÜnnep, Nagy Noszvaji Tojáskeresés, Nagy nyárfalepke-megfigyelő nap, Nagy Sportágválasztó , Nagy szabadítás - a Rezső mentőakció, Nagy Téli Ásványbörze, Nagyboldogasszony napja, Nagycsütörtök Passio , Nagyszombat, NAGYVÁZSONYI LOVASJÁTÉKOK, NapSziget Művészeti Fesztivál, Natúrpark Ízei - Gasztronómiai Fesztivál, Nádasdi Búcsú, Nánási vígasságok, Négy Évszak Maraton, Négyeshatár találkozó (Balotaszállás, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa) – emlékünnepség amatőr csoportok fellépésével, Nejcserés támadás , Német Hagyományőrző Találkozó, Német Nemzetiségi Nap a Kultúrotthonban, Nemzet Színészeinek faültetése, Nemzetek Fesztiválja, Nemzetek Tánca Fesztivál, Nemzeti Összetartozás Napja, NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ PROGRAMJAI, Nemzeti Vágta, Nemzetiségi Fesztivál, Nemzetközi Bőr és Cipő szakkiállítás, Nemzetközi Bartók- és Kodály-műhely, Nemzetközi Betlehemes Fesztivál – Gencsapáti, Nemzetközi Cirkuszfesztivál 2012, Nemzetközi Dixieland Fesztivál, Nemzetközi Felnőttbábfesztivál, Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorettfesztivál , Nemzetközi Gastroblues Fesztivál, Nemzetközi Hurkatöltő Fesztivál, Nemzetközi Ifjúsági Programok és Népzene Budapesten, Nemzetközi Katonadal és Bordal Fesztivál, Nemzetközi Megyejáró Fesztivál, Nemzetközi Néptáncfesztivál, Nemzetközi Néptáncgála, Nemzetközi Népzenei Találkozó, Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató, Nemzetközi Szalonzenei Fesztivál, Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál, NEMZETKÖZI SZÍNÉSZ LABDARÚGÓ TORNA és SEGÉLYKONCERT, Nemzetközi Szőtteskonferencia, Nemzetközi Tánc és Zenei Fesztivál Máriapócson, Nemzetközi Tiszai Halfesztivál, Népi ízek kóstolója (Hajdani Summásság Ételeinek Bemutatója), Népi Játék Fesztivál, Népművészeti Kirakodóvásár a Várban, Nepomuki Szent János nap, Nepomuki szent János Napja, Nepomuki Szent János Ünnepe- Halásznap, Nepomuki Szent János Ünnepség, Néprajzi Tábor , Népzene ünnepe, Népzenei Fesztivál Budapesten, Népzenei Találkozó, Népzenei Találkozó – Kecskemét, Névadó Ünnepség, New Orleans Swingfesztivál, New York-i Metropolitan a szegedi Belvárosi moziban, Nimfa ünnep, No Motor Rally , Nomád Tábor, Nőnap, Nőnap a Gyógyfürdőben, Nőnapi buli csak nőknek, Nőnapi délután, Nőnapi köszöntő, Nőnapi ünnepség, Noszlopiádé, Noszvaji Pince-napok és Kemencében Készített Ételek Napja, Noszvaji Pincenapok és Kemencében Készített Ételek Napja, NOUVELLE VAGUE koncert, NOX koncert, Nógrád Nemzetközi Folklórfesztivál , Nyár a Lánchídnál - Jazz, Nyári Fesztivál, Nyári Fesztivál Budapesten, Nyári Ifjúsági Napok, Nyári Napközis és Faluvédő Tábor, Nyári Turnékörút 2007, Nyári Zenei Estek, Nyári zenés esték a Városháza Udvarán, Nyárzáró TechNight, Nyeregszemle, Nyílzápor, Nyírbátori Kulturális Központ színházi évad, Nyírbátori Zenei Napok, Nyírségi Vágta 2011., Nyitott Műhelygalériák Napja, Nyitott pincék , Nyitott Pincék Napja , Nyitott porta a Tájházban, Nyugdíjas Expo, Nyugdíjas farsangi bál, O.Z.O.R.A. Fesztivál, Off Road Fesztivál, ÖKKE: Borverseny, Öko Design Fesztivál, Ökofesztivál vagy Ökovásár , ÖKOTECH - Nemzetközi környezetvédelmi szakkiállítás, Oktoborfeszt, Október 23-ai megemlékezés, Október 23-i megemlékezés, Október 6-i megemlékezés, OKTÓBER A REFORMÁCIÓ HÓNAPJA, Októborfeszt, OktóBORfeszt Mecseknádasdon, Olaszrizling túra , Oldtimer Show, Open Fesztivál, Opera Tánc és Színházi Fesztivál, OPERAHÁZY BORLOVAGOK együttes , Operaklub, Orbán-napi Borünnep, Orbán-napi hegyi parti, Orchidea Show, Ördögkatlan Fesztivál, Ördögűző téltemető ünnepség, Öregek Világnapja, Orfűi Napok, Orfűi Bor- és Fürdőfesztivál, Örökség Fesztivál - Pécsi Napok, Örökség Nyugat-dunántúli Regionális Gyermek Néptáncfesztivál - Kapuvár, Orosz Zoltán harmonikakoncert, Őrség teljesítménytúra, Őrség – Gori ko gyalogtúra, Őrségi tökfesztivál, Őrségi túranap, Őrségi Vásár-Szertúra, Országos Anyósfesztivál, Országos Biovásár, ORSZÁGOS DIÁKFILMSZEMLE, Országos Díjugrató és Fogathajtó Verseny A Hajdúhéten, Országos Díjugrató Verseny, Országos Faragókiállítás, Országos Lada Találkozó , ORSZÁGOS MAKETTKIÁLLÍTÁS ÉS VERSENY, Országos Mikulásfesztivál, Országos Nemzetiségi Fesztivál – Ráckeve, országos női labdarúgó torna", Országos Pékfesztivál, Országos Rétesfesztivál, Országos sci-fi találkozó, Országos Szőttespályázat kiállításának megnyitása, Országos Tűzoltóverseny, Országos Viseletkonferencia, Ösbő Vezér Napok, Őszi Alternatív Egészségnap , Őszi Kulturális Napok, Őszi Művészeti Hetek, Őszi szalmafonó nyílt nap, Őszi szüret kezdet ünnepe Barabásban , Őszköszöntő, Őszköszöntő koncert, Outdoor Fesztivál, Óbudai Egészségolimpia, Óév estéje - Istentisztelet , Óévbúcsúztató Operettgála, Ókori víg napok a Kentaur kertjében, Óvodai és iskolai farsang, Télűző mulatság, Paksi Harmonika Fesztivál, Palacsinta party, PALÁNKI HÚSVÉT, PALÁNKI SZÜRETI VIGASSÁG , Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék, Palota Színházi Játékok, Palotanegyed Fesztivál, Palóc Kereszt Búcsú/Palócok és testvértelepülések találkozója, Palóc Párna Fesztivál, Palóc Szőttes Kulturális Napok , Palóc Szőttes Kulturális Napok – Gála, PANNON NYÁR 2009., Pannon Várszínház programjai, Pannonhalmi Jazz-Terasz 2009, Pannonhalmi Művészeti Fesztivál, Pannonhalmi orgonahangversenyek, Pannonia Cantat Youth Choir Festival, Pannónia Fesztivál, Paprika- nap, Paprikáskrumpli Főzőverseny, Part Fesztivál Agárd, PASTRAMI ÉTTEREM ÉS KÁVÉHÁZ, Patai Péter Páli Palóc Napok, Patcai Várjátékok , Pálinkaverseny, PánBalkán Art Piknik, Pápai Nemzetközi Játékfesztivál, Pápai Történelmi Napok, Pásztorok Ünnepe , Pásztorok Ünnepe - Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, Országos Pásztortáncverseny, Pásztorok Ünnepe – Hortobágyi Lovasnapok, Pásztortábor, Pásztói Tavasz Művészeti Fesztivál, Pátyi Tavasz, PECEK LAKATOS ANDRÁS TRIÓ, Pécs 2010 - Megnyitó, Pécs Cantat, Pécsi Nemzetközi Kultúrhét (ICWIP), Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT), Pécsi Tavaszi Fesztivál, Pécsi Táncmaraton, Pécsváradi Leányvásár, Pegazus Parádé Gyermekfesztivál, Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztivál, Petőfi Irodalmi Múzeum programjai, Péter Páli Palóc Napok, Pezsgő Balkáni évbúcsúztató, Piknik Tanya Programjai, Pilisi Kavalkád-Fánkfesztivál, Pincéről Pincére - Variációk Vincére, Pinokkió bérlet, Piroskereszt-túra , Pityerszeri húsvétváró, Polányi Passió Pünkösdkor, Polgárőr halfőző verseny, Pontyfesztivál, Pörköltfőző verseny, Poroszlói Pákász napok, Pozsonyi Piknik, Pósteleki Új Kenyér Ünnep, Presto Kamaraegyüttes koncertjei, PRINTEXPO - Nemzetközi nyomdaipari szakkiállítás, Privee 2008 Music Fesztival, PROMOTION - Nemzetközi marketing-kommunikációs szakkiállítás, Pünkösd, Pünkösd - Fiatal Művészek Fesztiválja, Pünkösd előtti szomszédolás, Pünkösd fényes udvara Népművészeti kiállítás és vásár, Pünkösd Májusfa kitáncolás , Pünkösdi Bornap a Felső-Mátrában, Pünkösdi Bornapok, Pünkösdi Borünnep , Pünkösdi eljegyzés- Fiatal Művészek Fesztiválja – ..., PÜNKÖSDI ÉLMÉNYDÖMPING A BADACSONY RÉGIÓBAN, PÜNKÖSDI FALUNAP, Pünkösdi Fesztivál, Pünkösdi Fesztivál – Csömöri Falunapok, Pünkösdi hosszú hétvége, Májusfa kitáncolás, Pünkösdi Kakas-paprikás főző verseny, Pünkösdi királynéjárás, Pünkösdi királyválasztás és lovas felvonulás, Pünkösdi koncert a katolikus templomban , Pünkösdi Mulatság, Pünkösdi mulatság az Új Tanyacsárdában, Pünkösdi Mulatság – Füzér, Pünkösdi Néptánc Gála, Pünkösdi Nyitott Pince Nap Cegléden, Pünkösdi Pannon Pincék , Pünkösdi Pannon Pincék – Mecseknádasd, Pünkösdi Rózsa Vásár , Pünkösdi Sokadalom, Pünkösdi Szalag Fesztivál, Pünkösdi túra az Őserdőbe, Pünkösdi Utcaszínház és Utcazene Fesztivál és Nyitott Pincék Napja, Pünkösdi Vígasság Tihanyban, Pünkösdölõ III. Országos Csoportos Néptáncverseny, Pünkösdölés a Fertőszéplaki Tájházakban, Pünkösdölés Hollókőn, Pünkösdölő Pityerszeren, Puszta Ízei - Orosháza Fesztivál, Radnótis Tökfesztivál, Rábaköz Öröksége Tábor, Ráday Könyvesház programjai, Rákoskerti Művelődési Ház Programjai, Red Bull Air Race, Református énekek XI., Régi idők búcsúja, Régi mesterségek, Hagyományok napja , Régi Zenei Napok, Regionális Gyermek Néptánc Találkozó, Regnum Majális, Reklámzabálók Éjszakája, RENEXPO® CENTRAL EUROPE - Nemzetközi kiállítás és konferencia , Répce Termáltúra, Repüléstörténeti kiállítás a Patakyban, Repülőnap - és Gyermeknap, Majális, Retek Fesztivál , Réti orchideák túra, RETRO SZILVESZTER A BAKELITBEN, Révfülöpi „Disznóságok” - Balatoni Kolbásztöltő-, Fogópálinka Verseny és Hagyományőrző Disznóvágás, Rio Summer Festival, Rock Maraton, Rokokó majális, Rokon Népek Napja, Romanap, Romantikus reformkor - Séta a századok között, Rosé fesztivál, Rosé, Rizling és Jazz Napok , Roxínház - Jézus Krisztus Szupersztár, Roxínház Operett és Musical Gála, Római-kori Vígasságok, Rómeó és Júlia című musical előadás, Rózsakő Fesztivál, Sajt és Gasztronómiai Fesztivál, Sajt-bor kóstolás, Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny , SAMBOSI- TÖRLEY JAZZFESZTIVÁL 2011, Santana Koncert, Sass Sylvia operaénekes és Teleki Miklós orgonaművész hangversenye, Savaria Történelmi Karnevál, Sándorfalva Rendezvényei, Sárbogárdi Napok, Sárkány ellen sárkányfű , Sárrét Íze Fesztivál , Sárvár Város Mazsorettegyüttesének 20 éves jubileumi gálaműsora, Sárvári Majális és a Civil Szervezetek Napja, Sátor Fesztivál, Scania Országos Kamionos és Autós Találkozó, Sérült Emberek Regionális Fesztiválja, Séta és futógála a Margitszigeten, Sétatér Fesztivál, Shakespeare Fesztivál, SHOWEXPO 2005, Shringaara - Isteni Szerelem, Siófoki Nyári Esték, SIÓFOLK - Folklórhétvége Siófokon, Sitkei Rockfesztivál - Koncert a kápolnáért, Skanzenek húsvéti kavalkádja, Slim Expo, Smart Music Fesztivál, SOBRI Halnapok az Öreg Tanyacsárdában, Sokac Babfőző fesztivál, Sokác Babfőző Fesztivál, Solymos Napok, Somló Hangja Fesztivál, Somlói Napok, Somlói Tavasz Fesztivál, Somogy kertje túra, SOMOGYI NAGY HO HO, Soproni Ízutazás ás Pannon Gastro Napok, Soproni Kékfrankos Szakácskirály-választás, Soproni Petőfi Színház Műsora, Soproni Szüreti Napok, Soproni Tavaszi Napok, Soproni Ünnepi Hetek, Sörfesztivál, SOTE Szilveszter 2010, SPA&WELLNESS - Egészség, turizmus és életmód kiállítás, SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál, Spárgafesztivál, Spinoza Zsidó Fesztivál, Stand up comedy: Kőhalmi és Csenki, Stifolder Fesztivál, Strázsahegyi Kavaró Sütő-Főző Fesztivál, Strázsahegyi Tekerő Amatőr Terep Kerékpárverseny, Strázsaheyi Pincék Fesztiválja, Süllő fesztivál, Summás Étkek Bemutatója, Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál, Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál – Százhalombatta-Ráckeve-Tököl, Sütés-főzés a kuruc konyhán, Sütő-Főző Fesztivál, Sváb Bál , Svábbál, Szabadegyetem 2007, Szabadtéri Fesztivál és Ifjúsági Nap, Szabadtéri Néprajzi Múzeum programjai, Szakrális Művészetek Hete Fesztivál, Szalmalekvár fesztivál, Szanki Falunap, Szántói Ivó Napok, Szántói Szüreti Nap, Szárnyas Sárkány Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál, Szárszói Lecsófesztivál, Szárszói Szezonnyitó, Szeged Napja Ünnepségsorozat (XVII. Borfesztivál, XII. Hídivásár, koncertek), Szegedi Sörfesztivál, Szegedi Hídivásár, Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), Szegedi Nemzetközi Grill Fesztivál, Szegedi Paprikafesztivál , Szegedi Szabadtéri Játékok, Szegedi Tavaszi Fesztivál, Szegedi Téltemetés, Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok/ Festival of Székelyudvarhely, Széki Búcsú, Széki Szalma Feszt, Széki Szüret – felvonulás és bál, Szekszárdi Néptánc Fesztivál, Szekszárdi Szüreti Napok, Szekszárdi Tavaszi Fesztivál, Szemes Fesztivál, Széna vagy Szalma fesztivál és Magyarok Vására, Szennai Hurkafesztivál, Szent Anna napi búcsú Fertőhomok, Szent Antal kultusza, Szent Antal napi búcsú ünnepe, Szent Antal napi nyolcadok, Szent Erzsébet napi kenyérosztás , Szent Flórián-napi Tűzoltófesztivál, Szent György napi Országos Biovásár, Szent György napi országos nagyvásár, Szent György- napi Kihajtási Ünnep és Országos Biovásár, Szent György-napi Borverseny, Szent György-napi Kihajtási Ünnep, Szent István király tiszteletére rendezett ünnepség , Szent István nap, Szent István Napi tűzmulatság, Szent István napi ünnepség, Szent István napi várjáték, Szent István Napi Vigasság , Szent István napja, Szent István ünnepe, SZENT ISTVÁN – napi ünnepség, Szent István-nap, Szent István-napi vígasságok, Szent Iván Éj, Szent Iván éji mulatság, Szent Iván Éji Tűzugrás és Parázson járás, Főzőcskézés, Csillagnézés , Szent Iván éji Tűzugrással egybekötött Néptánc Találkozó , Szent Iván Éji Vigasságok, Szent Iván nap, Szent Iván Napja, Szent Iván Ünnep, Szent Iván-éj, Szent Iván-éji tűzgyújtás , Szent János-napi borszentelés, Szent Korona Íjászverseny, Szent László Napok, Szent Márton Hét, Szent Márton napi országos nagyvásár, SZENT MÁRTON ÚJBORFESZTIVÁL ÉS LIBATOR, Szent Márton újborünnep és libator, Szent Mihály napi búcsú, Szent Mihály napi Palóc búcsú, Szent Mihály napi pásztorünnep, SZENT MIHÁLY NAPI ÚJBOR ÜNNEPE, Szent Mihály-dombi Zenei Esték, Szent Mihály-dombi Zenei Esték - „A Zene Európai Ünnepe” napján, Szent Mihály-dombi Zenei Esték – „A Magyar Dal Napja” napján , Szent Mihály-dombi Zenei Esték – „A Zene Világnapja” alkalmából , Szent Miklós Napok, Szent Orbán Ünnepe, Szent Patrik Napi Ír Zenei Fesztivál, Szent Péter és Szent Pál ünnepe · Nemzetközi Duna Nap, Szentendre éjjel-nappal nyitva, Szentendrei Nyár, Szentendrei Tavaszi Fesztivál 2012, Szentendrei Tavaszi Fesztivál/ Spring Festival in Szentendre, Szentendrei Teátrum és Nyár 2010, Szentesi Lecsófesztivál, Szentesi Nyári Szabadtéri Színház, Szentesi Térfesztivál , Szenteste - Istentisztelet, Családi karácsony , Szentivánéji Boszorkány Fesztivál, Szentivánéji Vigasságok, Szenvedélyek Napja, Szépalma Nordic Walking Őszi Találkozó , Szépasszony-völgyi Húsvét, SZÉPSÉG-EGÉSZSÉG-ESKÜVŐ kiállítás és programok, SzeptEmber Feszt 2011, Szeri Szabadegyetem, Szezonnyitó , Szezonnyitó Tüzes Esték (haditechnikai bemutató és tűzijáték), Szezonzáró Vonyarci Búcsú , SZFESZT 2010 – VI. Szentiváni Fesztivál, Sziget Fesztivál, Sziget Színház programjai, Szigethalmi Városi Szabadidőközpont programjai, Szigethalom városnapok, Szigetköz Ízei, Vármegye Borai Fesztivál, Szigetközi Mulatós Fesztivál, Szigetszentmiklós - Városi Könyvtár és Közösségi Ház programjai, Szilvalekvár Fesztivál , Szilvanap, Szilvaszombat , Szilveszter, Szilveszter az Új Tanyacsárdában, Szilveszteri batyus bál, Szilveszteri bál, Szilveszteri Mulatós Buli és Újévi Disznótoros, Szilveszteri vigasságok, Színházi előadás a Magyar kultúra napja alkalmából. , Szlovák Nemzetiségi Nap és Bál, Szobori Búcsú, Szőlészek és Borászok Fesztiválja Nagyszőlősön, Szolnoki Csata, Szolnoki Csata - Nemzetközi Hagyományőrző Találkozó és Hadijáték, Szolnoki Gulyásfesztivál, Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, Szőlő- és Borfesztivál, Szőlővirágzás – Nyitott pincék napja, Szomódi Fesztivál, Szomszédolás XV. Országos és Nemzetközi Gyermek Néptáncfesztivál, SZONDI VÁRJÁTÉKOK , Szonyacsnij Napij Bor- és Méz Fesztivál , SzólóDuó Fesztivál , SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál, Sztárcsinálók rockopera előadás, Sztrapacska Fesztivál , Születés Hete Fesztivál, Szüreti napok, Szüreti Bál, Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál , Szüreti felvonulás , Szüreti felvonulás és bál, Szüreti felvonulás és bál", Szüreti felvonulás és MINIMUM Fesztivál, Szüreti felvonulás és mulatság, Szüreti fesztivál, Szüreti Fesztivál és Kakaspörkölt- főző Verseny, Szüreti Fesztivál és Kakaspörkölt-főző Verseny, Szüreti Fesztivál, és Nemzetközi Néptánc fesztivál , Szüreti Fesztivál, Nemzetközi néptánc fesztivál, Szüreti Fogathajtó verseny, felvonulás, Szüreti Mulatság, Szüreti mulatság az Új Tanyacsárdáb, Szüreti nap, Szüreti Napok, Szüreti Napok Tihanyban, Szüreti Pincepörkölt Fesztival, Szüreti rendezvény, Szüreti sokadalom, Szüreti Sokadalom a Skanzenben, Szüreti sokadalom, Szüreti bál, Szüreti Szőlőkapkodó , Szüreti ünnepség, Szüreti vigadalom , Szüreti vigadalom a zalai borút mentén, Szüreti Vigasságok, Szüreti- és borfesztivál, Szüretkezdő Fesztivál, Szüretkezdő Fesztivál, Falunap, Szürkemarha nap az Öreg Tanyacsárdában , Szürkemarhás Falunapi Sokadalom, Tõserdei Zenei Fesztivál, T-Mobile Kapcsolat koncert, Tahi szüret és Dunakanyar kupa, Találkozás Kodály Zoltánnal a Zeneakadámián, Talicskaolimpia, Tambura Fesztivál , TANK-KALAND, Tapolcai Nyár 2011, Tapolcai programok, Tapolcai Ünnepi Napok és Borhét, Tardi Matyó Húsvét, TAROT Fesztivál, Tarpai kuruc nap, Tarpai kuruc napok , Tasner napok, Tatai Patara Török kori Történelmi Fesztivál, Tavasz hírnökei-Tőzike és hóvirág látogató túra, Tavaszcsalogató a Halászházban, Tavaszcsalogató Népzenei Találkozó, Tavaszi bizsergés, Tavaszi borvásár és pincemustra, Tavaszi Fesztivál, Tavaszi Fesztivál Gyulán, Tavaszi hadjárat, Tavaszi országos kirakodóvásár , Tavaszi tőzike túra, Tavaszi túra - Tátika vára, Tavaszi Várkapu Tárogató , Tavaszi,húsvéti játszóház, Tavaszköszöntő 2011 – Budapest Új Színház, Tavaszköszöntő Népzenei találkozó, Tavaszköszöntő tábortűz, TAVASZKÖSZÖNTŐ – FÖLD NAPJA , Tavaszköszöntő., Tavaszváró böjtnapok a hosszú hétvégén, Tavaszváró péntek, Tavirózsák Termáltúra – Hévíz , Tábor a konok kunok földjén, Tájak, Ízek, Kultúrák Nógrád megye falusi vendéglátóinak 6. fesztiválja, Tájházi programok , Tákosi Aratónap, Táltosnap, Tánc világnapja, Táncestek a Karmelita udvarban, Táncfarsang, Táncfórum, Táncház, Táncháztalálkozó., Tánciskolák Éjszakája, Táncmaraton, TÁNCOS SZIGET A MARGITSZIGETEN, Tápió EXPO (és Falunap), Tárnics túra, Télapó Expressz, Télbúcsúztató teadélután, Településeinek Virtusvetélkedője Nemzetközi Döntő", Téli Boros-Toros, Téli Gourmet Fesztivál, Téli Ünnepi Napok, Téli Vértes túra , Télköszöntő Fesztivál, Téltemetés, TEMI Fővárosi Művelődési Háza programjai, Temps d' Images Fesztivál , Tengeri” Kavalkád és Hagyományőrző Sokadalom, Tenkesalja Fesztivál, Teréz napi búcsú, Természetismereti körséta, Természetismereti vetélkedő, Természetjárás- előadás élőhelyünkről, Térségi Fogathajtó verseny, Térzene Fesztivál, Tési Falunapok, Testi-lelki Egészségmegőrző Fesztivál, Téti Rockfesztivál, Tihanyi Levendula Fesztivál, Tihanyi programok, Tihanyi Szabadtéri Játékok, Tihanyi Téltemetés, Tiszaalpári Napok, Tiszator Böllérfesztivál , Tiszavirág túra, Titanic Filmfesztivál, Tojás Fesztivál és Konferencia, Tojásfestés , Tojásfestés gicával, Tokaj-Hegyaljai Borverseny, Tokaj-Hegyaljai Szüreti Napok , Tokaji Borok Fesztiválja 2005, Tökfesztivál, Töklámpák éjszakája, Tökös Délután, Tökös-Ivány Nap, Tökparádé, Tolkien születésnap, Töltöttkáposzta Fesztivál , Tony Lakatos koncert, Torkos csütörtök, Toros Pálinkafesztivál, Történelmi játszóház és megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére, Történelmi Tábor, Tókerülő túra , Tóparti Tavaszbúcsúztató Fesztivál, Trianon Emléknap, Trianoni emléknap és az Erdélyi testvérfalui kapcsolat ünnepe, Trianoni megemlékezés, Trio3PO lemezbemutató koncert, Tripont Fotó Fesztivál, Truffaut-sorozat, TUNING SHOW 2011, Túra a Kőris-hegyre és a Százhalomhoz, Túra a Nagy-Som-hegyre, Túra a Százhalomhoz és a Pörgöl-barlanghoz, Túra a Tönkölösre és Bakonyújvár romjaihoz, Túra a Vörös-földhöz és Királykapuhoz, Túra Bakonybél környékén, Túrák, kincskereső ösvények, Tutajosnap a jándi tisza-parton, Tűzeskerék-gurítás, Udvarszínház 2008, Ügetőszilveszter 2010, UH Fest 2005 - Ultrahang Fesztivál, Új kenyér szentelés és Szent István napi megemlékezés, Új kenyér ünnepe , Új pálinka ünnepe (szilvanap), Újbor Ünnepe Szent Márton Napja, Újbor, úrvacsora, koszorúzás a Sztárai szobornál, Újbuda Jazzfesztivál, Újbudai Dísznövény 2011 Kertészeti Kiállítás és Vásár, Újbudai Húsvét és Pálinkafesztivál , Újbudai Karácsonyi Randevú, ÜNNEPI HANGVERSENY A KÁLVIN-ÉV TISZTELETÉRE, Ünnepi Kodály-rendezvények, Ünnepi megemlékezés, Ünnepi megemlékezés és koszozúzás, Ünnepi megemlékezés és újkenyér sütése a Gazdaházban, Ünnepi megemlékezés, koszorúzás, Ünnepi szentmise, majd koszorúzás, Ünnepség Március 15. , Ünnepség Október 23., Úrnapi virágszőnyeg a római-katolikus templom körül, USA Autó Kiállítás és Rock&Roll Fesztivál, Utazás Karinthy körül, UTAZÁS Kiállítás - Nemzetközi idegenforgalmi kiállítás, Utcaszínházi Fesztivál, Üveges Hétvége, V. Báthori Napok reneszánsz pillanatokkal fűszerezve, V. Borsodi Művészeti Fesztivál, V. Budapesti Mangalica Fesztivál, V. Cigánymeggy Fesztivál, kulturális és gasztronómiai fesztivál, V. Dobozi Mézes Fesztivál, V. Dömsödi Hal - Víz Nap, V. Dunántúli Magyar Szürke Szarvasmarha Tenyészbika Bemutató és Vásár, V. Egri Bormajális, V. Farmosi Napok, V. Hagyományos Hajdúsági Disznótor, V. Hajdúsági Disznótor, V. Hűvös Pincék - Forrró Kemencék Nagybörzsönyben, V. Idénynyitó disznótor, Töltöttkáposzta-főző, és kolbászkészítő fesztivál, V. Kálmán Imre Gyermek és Ifjúsági Művészeti Fesztivál, V. Kecskemét Fringe, V. Lederer Károly Fogathajtó Emlékverseny, V. Mohácsi tambura fesztivál, V. Nefelejcs Vigalom, V. Nyírbátori Reneszánsz Farsangi Felvonulás, V. Öhönfőző-Fesztivál, IV. Kárpát-medencei Néptánctalálkozó, V. Oldtimer Expo, V. OTP Lovas Világkupa, V. Sajtófesztivál, V. Soproni Kékfrankos Szakácskirály Választás és Utcafesztivál, V. Szálkamentes Halfőző Verseny, V. Tápió-menti Hagyományőrző Fesztivál, V. Tökfesztivál, V. Újbudai Könyvhét, V. Üveges Hétvége a Zengővidéken , V. Veréb Fesztivál, V. „Tök jó!” Gébárti Tökfesztivál, Vadas Kisvarsányi sokadalom , Vadászbál – szervezi a helyi vadásztársaság., Vadászlovaglás, Vadételfőző Fesztivál, Vadétkek sütő- és főzőversenye, Vakáció Fesztivál, Vakáció nyitó Palacsinta Fesztivál , Vaskakas Bábszínház programjai, VAYA CON DIOS ACOUSTIC, Váci Lecsófesztivál, Váci Tavaszi Fesztivál, Váci Világi Vigalom, Várfesztivál, Várjáték, Várkapunyitó, Vármeeting 10., Város Napja, Városavató Ünnepségsorozat, Városi Napok - Országos Rétesfesztivál, Városi piknik - CivilKultNap, Városi Ünnep-Népdalkör műsora-Birkafőző verseny / hagyományőrző, folklór, gasztronómiai rendezvény, Városi Vetélkedő, Városkarácsony, Városünnep, Vecsési Káposztafeszt , Végen Van Fesztivál , Vegetáriánus Fesztivál, Vekeri-tó Fesztivál, Velemi Gesztenyeünnep, Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, Velencei-tavi Nemzetközi Hőlégballon Karnevál , Vendel-napi Búcsú , VES-CUP Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Labdarúgó Torna, Vesszős Napok-Falunap, Veszely Jelena képzőművész kiállítása, Veszprémi betlehemes játék , Veszprémi Tavaszi Fesztivál, Veszprémi Vigasságok Népművészeti Kirakodóvásár és Folklórparádé a Várszínpadon , VI. Alföldi Betyárétel Főzőfesztivál, VI. Ágyaspálika Fesztivál, VI. Balaton Sound, VI. Balatonföldvári Térzene Fesztivál, VI. Balsai Szárnyas-Hal Fesztivál , VI. Békési Szilvapálinka Ünnep, VI. Békési Tökmulatság, VI. Cserke Vitéz Napok, VI. Döme Nap, VI. Falusi Ízek Fesztiválja, VI. Gombafesztivál, VI. Gyáli Civil Fesztivál, VI. Halasi Borudvar, VI. Helytörténeti Nap, VI. Homokkerti slambucfőző verseny, VI. Körösök Völgye Folklófesztivál, VI. Ladányi Disznótoros, VI. Nefelejcs Vigalom, VI. NEMZETKÖZI ÁSVÁNYBÖRZE, VI. Nemzetközi Bózsvai Gombafesztivál , VI. Nemzetközi Labdarúgó Torna és Segélykoncert, VI. Nyílzápor, Magyarok Bejövetele, VI. Országos BMW Találkozó, VI. Országos Népzenei Verseny, VI. Pogácsafesztivál és Falunap , VI. RÁCKEVEI MOTOROSTALÁLKOZÓ, VI. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál, VI. Szent Iváni Programok, VI. Szentendrei Dobbanások, VI. Sziki-napok, VI. Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, VI. Tárogatófesztivál, VI. Textilművészeti Fórum 45 éves Jubileumi Rendezvénysorozat, Vidámpark koncert, Vidor Fesztivál, Víg Daróci Pincék Főzőfesztiválja, Vigyázó Sándor Művelődési Ház programjai, VII. Békési Tökmulatság, VII. DEMECSERI KÁPOSZTÁS NAPOK, VII. EPERFESZTIVÁL, VII. Falusi Ízek Fesztiválja, VII. Győri Sárkányhajó Fesztivál , VII. Gyulai Reneszánsz Karnevál, VII. Motoros Találkozó, VII. Napfényes Fesztivál, VII. Orbán-napi Hegyi Vigadalom és Térségi Borverseny , VII. Országos Fazekas Inasveseny, VII. OrszágosLecsó Fesztivál , VII. Porcelán Nap, VII. Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, VII. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál, VII. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál és Kiváló Magyar Élelmiszerek kiállítása és vására 2012, VII. Veréb Fesztivál, VII. Vilyvitányi Halfőző verseny, VII.Falusi Vendégfogadók Országos Sütő-főző Fesztiválja, VII.Gombafesztivál, VIII NEMZETKÖZI MOLNÁRTALÁLKOZÓ, VIII. Almádi Borfesztivál, VIII. Balatongyöröki Bor & Dal Fesztivál, VIII. Berkesdi Kakaspörkölt-főzőverseny , VIII. Bogácsi Egészségnapok, VIII. Budapesti Big Band Találkozó és Fesztivál, VIII. Európai Kenyérünnep, VIII. Györöki Bor&Dal Fesztivál, Borkirálynő-választás, VIII. Györöki Szüreti Halászléfőző-verseny, VIII. Kanizsai Bor- és Dödöllefesztivál, VIII. Kárpát-medencei Mézfesztivál / 7th Honey Festival in the Carpathian Basin, VIII. Lakótelepi Fesztivál, VIII. Louis Armstrong Jazzfesztivál, VIII. Országos fazekas- és keramikus fesztivál, VIII. Rácalmási Tökfesztivál, VIII. Regionális Kaktuszkiállítás és vásár, VIII. Tátorján Fesztivál ésVI. Csintalan Palacsinta Nap , VIII. Tiszaihal-napok, Világ Ifjúsági Folk Fesztivál Magyarországon, Világ Kórus Verseny Budapesten, Világ Verseny és Népi Fesztivál Budapesten, Világkörüli turné rendezvények és kézműves kiállítások Budapesten, az Expón, Világörökség Nap, Világtalálkozó, Villa Medici túra Veszprém , Villányi borverseny, Villányi Borzsongás, Villányi RozéMaraton, Villányi Vörösborfesztivál, Vince Napi pincetúra, Vince-napi vesszővágás, Virágvasárnapi Passió, Virágzás a tőzegmohás lápréten, Virtuális Tavaszváró, játékos tájékozódási verseny , Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok, Visegrádi Palotajátékok, Viselet kiállítás, Víz, Zene, Virág Fesztivál, Vízparty Bulldog Piknik 2010, Vízparty Bulldog Piknik 2011, Völgyhídi Vásár- Kerékpártúra Nagyrákosra, Völgytalálka , VOLT Fesztivál, VOLT KÖZGÁZOS TALÁLKOZÓ, Vörösbor Fesztivál, Vörösborfesztivál, Vuk Musical előadás, Vulkánvölgy Termáltúra , WAMP - Wasárnapi Művészeti Vásár, WAN2 Fesztivál, Wedding Expo, WestEnd Havas Fesztivál , Western és Rodeonap, World Jazz Fesztivál, X-Faktor élő országos koncertturné, X. Bakonyi Krumpliszüreti és Művészeti Fesztivál, X. Bogrács Napja – Paprikáskrumpli Főzőverseny, X. Falusi Turizmus Utcafesztivál, X. Forráskúti Szüreti mulatság, X. Füzéri Vár Napok , X. Garda Fesztivál, X. Gátsor-i tanyasi ünnepség, X. Gátsori Tanyasi Fesztivál, X. Jubileumi szakács tanulók szabadtéri főzőversenye, X. Luca-napi Kézműves Vásár / X. Lucas Day Craft fair , X. Nemzetközi Canetti Fesztivál, X. Nemzetközi Vadételfőző Verseny , X. Nemzetközi Vadételfőző Verseny és Megyei Vadásznap , X. Sárospataki Dixieland és Blues Fesztivál, X. Suttyomba Népzenei Fesztivál, X. Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál, X. Ünnepi Könyvhét a Ráday utcában, XI. Betyárnapok Kondoroson, XI. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé, XI. Csongrád Megyei Polgárőr Nap, XI. Csorvási Nemzetközi Lakodalmas Gasztronómiai Napok, XI. Egri Tavaszi Fesztivál, XI. Eplényi vigasságok a szabadtéri színpadon, XI. Győri Könyvszalon, XI. Győri Téli Fesztivál , XI. GYÖNGY Nemzetközi Folklórfesztivál – Gyöngyös, XI. Jazz-Blues Jamboree, XI. Lecsófesztivál, XI. Nemzetközi Gospel fesztivál, XI. Nemzetközi Katonadal és Bordal Fesztivál, XI. Nemzetközi Nemez-művészeti Szaktábor és Szakmai Továbbképzés , XI. szüreti nap, XI. VilágVeleje Fesztivál, XI. Zákányszéki Böllérnap, XII. Aratónap, XII. Békéscsabai Lecsófesztivál, XII. Betyár Napok a Kondorosi Csárda mellett, XII. Borsodi Művészeti Fesztivál , XII. Fehértó Napja, XII. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál, XII. Homokhát térségi meghívásos amatőr fogathajtó vetélkedő, XII. Ifjúsági kézműves tábor, XII. JAZZ-BLUES JAMBOREE, XII. Körös-völgyi Sokadalom , XII. Körös-völgyi Sokadalom - Regionális Népművészeti Fesztivál, XII. Márton-napi Vigasságok, XII. Nemzetközi USA Autó Kiállítás, XII. Országos Ikertalálkozó , XII. Országos Kékfestő Fesztivál, XII. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, XII. Széles a Tisza , XIII. Bakonyi Betyárnapok-hagyományőrző, kulturális, lovas és gasztronómiai rendezvény a Sporttelepen, XIII. Balaton Fesztivál, XIII. Falunapok, XIII. Főző- és Sütő Fesztivál, XIII. Karcagi Birkafőző Fesztivál, XIII. Nemzetközi Halfőző Verseny, XIII. Népi ételek főzőversenye, XIII. Regionális Néptáncfesztivál, XIII. Szüreti Csirkapaprikás-főző Fesztivál, XIII. Tiszaújvárosi Tavaszi Fesztivál, XIII. Városalapítók Napja, XIII. Városalapítók Napja Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál, XIII.Kevi Juhászfesztivál, XIII.Országos Kékfestő Fesztivál, XIII: Libafesztivál, XIV. Aratófalatok Ünnepe, XIV. BAKONYI BETYÁRNAPOK, XIV. Bakonyi Betyárnapok-Országos Betyártalálkozó, XIV. Bogácsi Fürdőfesztivál, XIV. Csorvási Búzafesztivál, XIV. DÓSAI Nemzetközi Alkotótábor, XIV. Falunap, XIV. Libafesztivál – VI. Kunsági Bajusz mustra , XIV. Madzagfalvi Napok, XIV. Magyar Parasztköltészet Napja, XIV. Nemzetközi Halfőző Verseny, XIV. Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztivál, XIV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál, XIV. Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozó, XIV. Szilvanap – Szarvas, XIV. Szüreti Csirkepaprikás-főző Fesztivál, XIV. Táncsics túra, XIX. Arató fesztivál, XIX. Forráskúti Falunapok, XIX. Főtéri Sokadalom, Majsa-Napok, XIX. Víz, Zene, Virág Fesztivál, Xtreme Tuning Festival, XV. Cseszneki Várjátékok, XV. Dobozi Kulturális Hét , XV. Európai bordalfesztivál , XV. Jászkun Citeratalálkozó, XV. MEDIVID AGILITY KUPA ÉS VI. PARAGILITY KUPA, XV. NEMZETKÖZI HALÁSZLÉFŐZŐ VERSENY, XV. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál, XV. Országos Csermajori Sajtverseny és Sajtünnep kiegészítő rendezvénye, XV. Tiszai Halfesztivál, XVI. Balatongyöröki Borfesztivál, XVI. Duna Karnevál - Nemzetközi Multikulturális Fesztivál és III. Lánchíd Nemzetközi Néptáncverseny – Budapest, XVI. Királyi napok Nemzetközi Néptáncfesztivál – Székesfehérvár, XVI. Mohácsi Nemzetközi Néptánc Fesztivál , XVI. Nemzetközi Duna Menti Folklórfesztivál, XVI. Nógrádi Nemzetközi Folklór és Gasztronómiai Fesztivál, XVI. Siroki várnapok, XVI. Vecsei Majális, XVI.Hajdúböszörményi Gazdanapok, a „Kikelet Vására”, XVII. Duna Karnevál - Nemzetközi Multikulturális Fesztivál és IV. Lánchíd Nemzetközi Néptáncverseny , XVII. Hajdúböszörményi Tavaszi Kiállítás és Vásár, XVII. Királyi napok Nemzetközi Néptáncfesztivál , XVII. Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztivál, XVII. Nemzetközi Töltött Káposzta-főző Verseny és XXI. Röszkei Falunapok, XVII. Sajóvölgyi Nemzetközi Folklórfesztivál , XVII. Szentmiklósi Napok - IX. Országos Birkafőző Verseny, XVII. Vendel napi búcsú Regionális Kézműves Fesztivál, XVIII. 40 halász emléknap - a balatoni halászok napja , XVIII. ABA-NAPOK, III. HAGYOMÁNYOK FORRÁSA, XVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, XVIII. Csengelei Falunapok, XVIII. DÓSAI NAPOK, XVIII. Jász Világtalálkozó, XVIII. Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztivál, XVIII. TÖRÖKSÍP Nemzetközi Népművészeti Alkotótábor, XVIII. Zákányszéki Falunap, XX. Bordányi Falunapok, XX. Borfesztivál és Nemzetközi Borverseny, XX. FARMER-EXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és VI. HORTICO Zöldség Gyümölcs Kertészeti Szakkiállít, XX. HORGÁSZ ÉS VADÁSZ NAPOK, XX. Legénybot alkotótábor, XX. Nemzetközi Kamionos Country Találkozó, XX. Röszkei Falunapok, XX. Vonyarci Boros Forgatag , XXI. Csángó Fesztivál – Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválja – Jászberény, XXI. Felnőtt és ifjúsági Népművészeti Táborok , XXI. Megyei Vadásznap, XXI. Nemzetközi Betlehemes Találkozó, XXI. Nemzetközi Dixieland Fesztivál, XXI. Országos Gyemek és Ifjúsági Néptáncfesztivál, XXI. Pécsi Folknapok, XXI. Szüreti Mulatság, XXII. Budafoki Borfesztivál, XXII. Csángó Fesztivál – Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválja , XXII. Ébredő Természet vetélkedős gyalogtúra, XXII. Kecskeméti Népzenei Találkozó, XXII. Nemzetközi Dalostalálkozó, XXII. Pápai Nemzetközi Játékfesztivál, XXII. Pécsi Folknapok - Nemzetközi Népzenei Fesztivál , XXII. Pécsi Folknapok - Nemzetközi Népzenei Fesztivál – Pécs, XXII. ZIRCI BULI , XXII.Csángó Fesztivál, XXIII. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó, XXIII. Zemplén Nemzetközi Néptáncfesztivál , XXIII. Zemplén Nemzetközi Néptáncfesztivál – Sátoraljaújhely, XXVII. Szent - György napi Juhászverseny, XXX. Országos Táncháztalálkozó és kirakodóvásár , XXX. Országos Táncháztalálkozó és kirakodóvásár – Budapest, XXXI. Nemzetiségi Nap , XXXV. Békés-Tarhosi Zenei és Művészeti Napok, Yesterdays zenekar koncertje, Zagyvamenti sétatúra, Zagyvamenti tekergő", Zalaszántói Búcsú - egyházi nap, Zalavölgyi Kultúrtivornya, Zamárdi Nyár, Zamárdi Rally Kupa , Zánkai Lovas Napok, Zárkózz fel!, Zempléni Fesztivál, Zene - Barátság Nemzetközi Népzenei Fesztivál, Zene és atmoszféra, Zene határok nélkül Nemzetközi Muzsikustábor és Zenei Fesztivál, Zene Ünnepe, Zenei Fesztivál, Zenés Nyári Esték , Zengő Népzenei Fesztivál, Zoard napi sokadalom és Hidi vásár Vásárosnaményban , Zöld Szalag Nordic Walking Expedíció, Zsámbéki Jazz Open, Zselici horgász-vadász nap , Zselickislaki Alkotótábor , Zselicszentpáli falunap , Zsidó Nyári Fesztivál, Zsólyomkai Nyitott Pincék , Zsóry-fesztivál, ” Hegymenet ” Zöldszívtúra , FALUNAP, HŐSÖK VASÁRNAPJA, „30 éve együtt” III. Nyugat-dunántúli Regionális Kiállítás, „A Mikulás házhoz megy” , „Bartók + Puccini 2012” Miskolci Operafesztivál, „Erdélyország az én hazám” Fesztivál, „Föld-Föld” Fesztivál, „Hangyaboglárkától hangyaboglárkáig”, „Kereszttől keresztig” – gyalogzarándoklat Rimócról a Herencsényi Palóc Búcsúba , „Kultúrházak éjjel-nappal” programsorozat, „Miénk itt a rét!”, „Mikor a hegyek összegyűlnek” - „hegyes” települések első vonyarcvashegyi találkozója, „PAJTA SZÍNHÁZI NAPOK”, „Summerfest” Nemzetközi Folklórfesztivál, „Tavaszi Játékok” Művészeti- és Sport Fesztivál, „Tájak, ízek, kultúrák” Fesztivál, „Tök jó” gombaismereti túra a Tökfesztiválon, „Veszprémi Játékok” Magyar Országos Döntő, „Virág” bál, Programajánló május 18. - május 24.EZEREGYÉV - EXPERIDANCE 2012-05-18, 19:00 RaM Colosseum, 1133 Budapest, Kárpát u. 23-25. Román Sándor Tánctársulata Az Ezeregyév az első egész estét betöltő produkció, mely a magyar történelmet dolgozza fel a Honfoglalástól napjainkig 260 kosztümre, fénytechnikára és fergeteges zenére épülve. Kód: 183327 STARDUST: A MUSICAL SHOW 2012-05-18, 19:30 Syma Rendezvénycsarnok, 1143 Budapest, Ifjúság útja 2 Lélegzetelállító produkcióban csendülnek fel a legnagyobb musical slágerek. 25 világhírű musical, 33 feledhetetlen dal, 70 művész a színpadon és egy 150 perces, nagyszabású, látványos előadás - ez a StarDust: A Musical Show, amelyre Magyarországon eddig még soha nem volt példa! Jegyek: 14.900 Ft, 11.900 Ft, 9.900 Ft, 7.900 Ft, 5.900 Ft, 3.900 Ft Kód: 181078 CIRQUE DU SOLEIL - ALEGRIA 2012-05-18, 20:00 Papp László Budapest Sportaréna, 1148 Budapest, Ifjúság útja 5 Az Alegría a Cirque du Soleil klasszikus és nemzetközileg elismert produkciója, amely már több mint 10 millió embert szórakoztatott világszerte. Az Alegría szó spanyol eredetű, boldogságot, örömöt, örvendezést jelent; az előadáson 17 különböző ország 55 artistája mutatja be a lélegzetelállító műsorszámokat. A produkció része például a szinkron trapéz szám, valamint a rendkívül energikus légtornász produkció is, amelyekben a gravitációval dacolva repülnek és szaltóznak több mint 12 méter magasan a színpad felett. Kód: 171784 NÁRCISZ FUTÓFESZTIVÁL 2012-05-18, 15:00 Margitsziget, 1138 Budapest, Margitsziget Szeretettel hívjuk 2012. május 18-án pénteken 15:00 órakor a Margitszigetre az immár hagyományos Nárcisz Futófesztiválunkra. Részvételi támogatás: gyermekeknek 100 Ft, felnőtteknek 700 Ft. A táv kb. 2,5 km. Csatlakozzon Ön is hozzánk, fusson, sétáljon velünk a Margitszigeten! Kód: 187165 EGY SZERELEM HÁROM ÉJSZAKÁJA 2012-05-18, 19:00 Soproni Petőfi Sándor Színház, 9400 Sopron, Petőfi tér 1 Bálint fiatal költő és szerelme, Júlia kalandor barátjuk, Viktor segítségével helyet talál egy budai villában, amelyet tulajdonosaik a bombázástól való félelmükben elhagytak. Hamarosan bohém költőtársaság verődik össze, majd betoppan a régi lakók barátja, Szegilongi törvényszéki bíró és felesége, Melitta. A társaság játékos sajtópert rendez, Bálint új verseskötete ürügyén. Bálint és Júlia boldogságának véget vet a katonai behívó, a költőnek a frontra kell vonulnia… Az Egy szerelem három éjszakája az első magyar musical. Hősének sorsa emléket állít a tragikus sorsú, csodálatos költőnknek, Radnóti Miklósnak. Kód: 188271 ARANYCSAPAT 2012-05-18, 19:00 Győri Nemzeti Színház, 9022 Győr, Czuczor Gergely utca 7 Népstadion, 1954. az angol-magyar mérkőzés! Felejthetetlen emlék annak, aki láthatta, örök példa annak, akinek mesélték! A magyar futball dicső napjaként vonult be a sporttörténetbe. A kifutó mellett három öregember üldögél. Pontosan ott, ahol 1954-ben a híres meccsen, amikor még fiatalok voltak, szerelmesek, és azt hitték, hogy még azon a nyáron világbajnokok leszünk. Azóta eltelt jó ötven év. A fiatalság, a szerelem elmúlt, a magyar foci reményei pedig elszálltak. A három barát rendületlenül hiszi, hogy a sok veszteségért az élet egyszer még kárpótolja őket. Kód: 187818 XVII. SZEGEDI BORFESZTIVÁL 2012-05-18 - 2012-05-27 Széchenyi tér, 6700 Szeged, Széchenyi tér Kód: 188818 TATAI PATARA TÖRÖK KORI TÖRTÉNELMI FESZTIVÁL 2012-05-18 - 2012-05-20 Tata különböző helyszínei, 2890 Tata, Tata különböző helyszínei A Tatai Patara 1597 török kori történelmi fesztivált a ZOFI Rendezvényszervező Iroda és a Pálffy Kompánia Hagyományőrző Közösség 2008-ban rendezte meg először. A kezdeményezés célja az volt, hogy helytörténeti és idegenforgalmi jelentőséggel bíró rendezvénnyel gazdagítsa Tata városát. A rendezvény szakmai berkekben kezdettől nagy elismertségnek örvend, s népszerűségét mutatja a folyamatosan emelkedő nézőszám is, amely a főnapnak számító ostromnapokon eléri 8-10 ezer főt, a három napos rendezvény egészén pedig évente 20-25 ezer látogató van. Kód: 188820 ANTI FITNESS CLUB 2012-05-19, 20:00 Petőfi Csarnok, 1146 Budapest, Zichy Mihály út 14 Jegyek: 2 900 Ft, VIP: 4 900 Ft Kód: 186437 TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI 2012-05-19, 19:00 Pesti Magyar Színház, 1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4 Egy történet barátságról, hűségről és kitartásról! Egy történet az első szerelmes vonzalom izgalmáról. Történet arról, hogyan oldhatja fel csapatnyi kamasz bátorsága és humora a felnőttvilág ostoba előítéleteit és bűnös rejtélyeit. Egy kalandos történet a nagy kerítésfestéstől az alvilági gyémántrablásig, amely gyerekkorunk kedvence volt, s amely gyermekeink kedvence lehet! Kód: 186605 ILLATSZERTÁR - MÁJUS 19. 2012-05-19, 19:00 Hevesi Sándor Színház, 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. tér 3. Az illatszertárak életét László Miklós, a népszerű kabarészínész szerző alkalmazta színre. Az ügyesen megcsinált vígjátékban sok humor van, de időnként bőven ad alkalmat elérzékenyülésre is. Kód: 188466 MÚZEUMOK MAJÁLISA 2012 2012-05-19 - 2012-05-20 Magyar Nemzeti Múzeum, 1088 Budapest, Múzeum körút 14 Múzeumok Majálisa tizenhetedszer! Hány múzeum megismerésére lehet elegendő egyetlen hétvége? Melyik volt az év legjobb kiállítása? Melyik az egyetlen teljesen magyar sportág? Miből áll egy szódavíz-kvíz? Milyen volt egy tornaóra 100 évvel ezelőtt? Hogy készül az ólomkatona? Mi az a hipnotikus pszicho-folk? Elfér-e egy 500 fős kórus a Magyar Nemzeti Múzeum főlépcsőjén? És hol kaphatunk egyszerre választ mindezekre a kérdésekre? Május 19-én és 20-án, Budapesten a Múzeumkertben, a Múzeumok Majálisán! Kód: 188821 FIATAL FÉLŐRÜLTEK FESZTIVÁLJA 2012-05-21, 19:00 Godot Dumaszínház, 1075 Budapest, Madách út 8 Kód: 186486 HERENCSÁR VIKTÓRIA CIMBALOMESTJE 2012-05-21, 19:30 Hubay Jenő Zeneterem, 1011 Budapest, Bem rkp 11 A művésznő izgalmas összeállítása bemutatja a cimbalmot a reneszánsztól napjainkig. A hangversenyt a Visegrádi Négyek Pályázata támogatja, és mind a 4 ország művészei együtt lépnek föl. Műsor: Giardini, stamitz, Karlowitz, J. Gall, Beethoven, A. Conti, Allaga Géza, Györe Zoltán, Herencsár Viktória, Lutoslawski, Godard, Niewiadomszki, Moniuszko műveiből. Jegyek: 3 200 Ft Diák, nyugdíjas: 2 500 Ft Kód: 185819 FOOTLOOSE 2012-05-22, 19:00 Hevesi Sándor Színház, 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. tér 3. A legendás film mai musical változata Zalaegerszegen! Ren McCormack Chicagóból egy kis déli városba, Bomontba költözik. Hozzászokott a nagyvárosi életmódhoz - ám Bomont egészen más világ. Ugyanis néhány évvel korábban helyi fiatalok éjszakai mulatozása tragédiába torkollott: a balesetben többen életüket vesztették. A sokkot azóta sem heverte ki a település, Moore tiszteletes és a Városi Tanács betiltotta a táncot. Ren a bomonti fiatalok élére áll, és mindent elkövet, hogy eltöröljék a helyi rendeletet. Kód: 188468 MARCUS MILLER 2012-05-23, 20:00 Papp László Budapest Sportaréna, 1148 Budapest, Ifjúság útja 5 A világhírű zenész először klarinéton tanult meg játszani, de azóta professzionálisan szólaltatja meg a billentyűket és a basszusklarinétot, de mindenek felett három évtizede a világ összes kritikusa és rajongója által a legjobb elektromos basszusgitárosának tartott művész. Mintegy ötszáz albumon szerepel a neve, stílustól függetlenül. Kód: 180551 AGRIA KABARÉ! 2012-05-23, 19:00 Gárdonyi Géza Színház, 3300 Eger, Hatvani Kapu tér 4 A magyar humor olyan jellemző ránk, mint a piros paprika. A speciális humor nélkül nehezen vészelte volna át ez a nemzet a múlt számtalan megpróbáltatását. Ki ne emlékezne Nagy Endrére, Bús Fekete Lászlóra, a Márkus-Vadnai párosra. A második világháború után a kabaré, mint műfaj, lassan sorvadásnak indult, s mára már alig van helye, ahol megjelenhet. Pedig a felmérések szerint igény lenne rá, mind előadói, mind nézői részről. Ezt a hiányt igyekszik pótolni most az Uránia-Kabaré. Hétvégeken kerül színre, az Uránia moziban. Kód: 187925 PANNÓNIA FESZTIVÁL 2012-05-24 - 2012-05-27 Szántódpuszta, 8622 Szántód, Szántódpuszta A pünkösdi hosszú hétvégén, május 24-től 27-ig tartó rendezvény látogatói alig pár méterre a vízparttól igazán romantikus környezetben, a tihanyi félszigettel szemben csodás balatoni panorámában gyönyörködve tombolhatnak a rockzenére. A PaFe a korábbi helyszínhez képest nagyobb területen, bővebb infrastrukturális lehetőségekkel – külön parkolóval, külön kempinggel, számos eredeti, 17. századi formájukat őrző kőépülettel – várja a fesztiválozókat. Kód: 182614 CIGÁNYSZERELEM 2012-05-24, 19:00 Budapesti Operettszínház, 1065 Budapest, Nagymező utca 17 Valahol Erdélyben, egy magyarok, románok és cigányok lakta területen él Zórika, Dragoján Péter vidéki földbirtokos lánya, és esküvőjére készül a szomszéd gazdag paraszt fiával, Gáborral. A ceremóniára azonban váratlanul betoppan Józsi, Zórika gyerekkori szerelme, aki a közeli cigánysor viskóiból verekedte fel magát egy vidéki város elsőszámú prímásává. A tervezett házasságot elsöpri a régi szerelem, és Zórika minden társadalmi elvárást felrúgva megszökik Józsival, hogy kövesse őt a cigánytáborba. Kód: 185271 LGT KONCERT 2013-02-15, 19:00 Papp László Budapest Sportaréna, 1148 Budapest, Ifjúság útja 5 A zenekar közel 30 éve nem lépett fel hagyományos koncerthelyszínen. Legutóbbi előadásaik a Nyugati pályaudvaron vagy az Óbudai Hajógyári Szigeten rendhagyó helyszíneken kerültek megrendezésre. Most azonban az Aréna falain belül csendülnek fel az LGT legnagyobb dalai. Kód: 188029